Egy lépéssel közelebb Londonhoz

Eltelt az első hetem az új étteremben, hat munkanap, 50 óra műszakban. Még mindig tetszik, egészségesebben pörgős, mint a másik és végre kényelmesen nagy a hely. Vannak magyarok a kollégák között, nemcsak a főnök, itt majd lesz egy kis nemszeretem-affér, ugyanis nem rajongok nagyon a magyar magyarázásért. Ez nem fejleszt, csak visszahozza azt, ami ellen olyan sokat küzdöttem március óta.

Brixton – mondhatjuk úgy – a Central London déli alja, mármint a térképen, az emberekről még nem tudok nyilatkozni, annyi viszont hozzá jár a képhez, hogy a fővárosban két helyen járőröznek a rendőrök géppisztollyal az utcán. Az egyik a Brixton Village. De mielőtt a para elszállna, a mi éttermünk a Station nevű helyen van, ez a központ, rendőrséggel, metróval, buszokkal és boltokkal. Kamerákkal mindenhol. A Brixton Academy pedig egy saroknyira van, London harmadik legnagyobb koncertterme, híres a pop- és rockszakmában.

A jó közlekedés miatt majd szeretnék egyszer ide költözni, innen már csak fél óra a belváros. Persze picit gyorsabb is az élet, hirtelen felkeltem és felsuttyantam busszal Brixtonba, metróval a Citybe és várom az Andit. Ha nem esik, talán már nem – kinézek az ablakon – nem esik most éppen, szóval sétálunk és ha esik, múzeum. A The Strand nevű főutca sarkán dekkolok, szomszédban a Charing Cross meg a Trafalgar Square, mekiben reggeli és a netbookon az ingyen wifin tolom a szöveget. Kint most nem esik, becsukom hát a gépet, sutty kifelé. Gyorsan, itt ez a szokás, mindenki pikk-pakk közlekedik, mindennek helye van, iránya és célja az utcán és Minden Halad Előre!