Rettenetes iramban

peregnek a napok… lassan két hónapja is lesz már annak, hogy megvolt a Nagy Szeptemberi Hazalátogatás, a fényképeket és az azóta történt fényképeket még csak most bírtam feltölteni a webalbumba. Illetve elkezdtem a töltést. Ha ilyen ütemben haladok, februárra lesznek hozzá feliratok, pedig most kéne még megírni azokat, amíg emlékszem rá, emlékszem a csavargások helyszíneire.

Félben lévő leveleim is várnak még a sorukra. Csak jelzem, én élek, pont mint egy fontkereső bevándorló robot, reggel beindítom a motort, hol kávéval, hol ánglius teával, aztán hátizsák fel és irány a város, melóhely, használt-papagáj-üzemmód, láb- és hátfájás, ésvagy kapcsolat havonta egyszer, akkor igen, amikor havonta egyszer eljő a sárkány-üzemmód is, dög hormonok, lassan csillapulnak, szóval a napok a szokásos (hangulati és tettleges) keszekuszaságukban folynak bele időm Temzéjébe, gát kéne, vagy megint egy kis pauza. Hogy kitisztuljon a kép, hol vagyok és mi történik velem. A miértek most egyáltalán nem érdekelnek. És  mostanában megint sztorikat álmodom, egyáltalán álmodom, ez is olyan szakaszos az életemben, fene tudja hová tenni, csak most erősen visszajön a közelmúlt, még a magyarországi utolsó évek, jaj, reggelre sokszor gyűrött lélekkel ébredek. Viszont az új matracom sokat egyenesített az éjszakai helyzeten, rugóval a seggemben már ritkábban ébredek. Na pedig sűrűbben lenne jó, hogy haladjak is végre valamerre.

Ű.