Egy lépéssel közelebb Londonhoz

Eltelt az első hetem az új étteremben, hat munkanap, 50 óra műszakban. Még mindig tetszik, egészségesebben pörgős, mint a másik és végre kényelmesen nagy a hely. Vannak magyarok a kollégák között, nemcsak a főnök, itt majd lesz egy kis nemszeretem-affér, ugyanis nem rajongok nagyon a magyar magyarázásért. Ez nem fejleszt, csak visszahozza azt, ami ellen olyan sokat küzdöttem március óta.

Brixton – mondhatjuk úgy – a Central London déli alja, mármint a térképen, az emberekről még nem tudok nyilatkozni, annyi viszont hozzá jár a képhez, hogy a fővárosban két helyen járőröznek a rendőrök géppisztollyal az utcán. Az egyik a Brixton Village. De mielőtt a para elszállna, a mi éttermünk a Station nevű helyen van, ez a központ, rendőrséggel, metróval, buszokkal és boltokkal. Kamerákkal mindenhol. A Brixton Academy pedig egy saroknyira van, London harmadik legnagyobb koncertterme, híres a pop- és rockszakmában.

A jó közlekedés miatt majd szeretnék egyszer ide költözni, innen már csak fél óra a belváros. Persze picit gyorsabb is az élet, hirtelen felkeltem és felsuttyantam busszal Brixtonba, metróval a Citybe és várom az Andit. Ha nem esik, talán már nem – kinézek az ablakon – nem esik most éppen, szóval sétálunk és ha esik, múzeum. A The Strand nevű főutca sarkán dekkolok, szomszédban a Charing Cross meg a Trafalgar Square, mekiben reggeli és a netbookon az ingyen wifin tolom a szöveget. Kint most nem esik, becsukom hát a gépet, sutty kifelé. Gyorsan, itt ez a szokás, mindenki pikk-pakk közlekedik, mindennek helye van, iránya és célja az utcán és Minden Halad Előre!

Az eső foga fehérje

Még mindig hétfő van és még mindig esik. Reggel a buszon azon gondolkodtam, hogy most már egy kicsit mindig így lesz, hogy a reggeleket egy ázott piros dobozban fogom tölteni, amikor is kint sötét van és zuhog, bent világos van és párás. Olvasok, a kabátba belevacogok, felébredek és a kávéra gondolok, aztán leszállok és beállok a konyhába és amikor majd vége lesz a neonfényben úszó zsírkergetésnek és hússzagnak, akkor majd beszállok újra egy piros dobozba, ázott lesz valószínű, aztán az majd jól hazavisz, mosok-fürdök-belefekszem, alvás.

December 3-án indul a Nagy Karácsonyi Shopping Rally, felállítanak egy norvégiai fenyőfát a Trafalgar téren (a norvégok hálásak nagyon, hogy angol katonák elzavarták a nácikat az országukból, kifejezik egy fenyő legyilkolásával), rendeznek kivilágított – csilingelős ünnepséget, este hatkor, talán lesz kedvem elmenni munka után, Brixtonból már nincsen messze. Másnap aztán az üzletek kicsinosítják az árukészleteiket, következhet az árcédula-aggatás, majd december ötödikétől eldördül a rajtpisztoly, a népek feltankolt bevásárló kocsikkal (trolley) állnak a rajtnál. Lezárják az Oxford Streetet és a Regent Streetet, kinyitják a boltokat és a Boxing Day napjáig be sem csukják őket. December 25.

Azután majd január negyedikén már mindenki kijózanodva kezdi az új évet egy hatalmas árleszállításos ráadás ámokfutással. Nekünk is eddig tart a sűrű munka, január közepéig. Utána jöhet a karácsony.

Az eső foga

Vasárnap reggel kezdődött el, a nappal felváltva fekete hasas felhők és sötétlila fények jöttek-mentek az égen, negyedórás zuhi, majd a nap megint, ezek jöttek. Estére a víz nyert, rendületlen zuhogásba kezdett. A guruló vasdobozba menekültem, bent persze pára volt és ablakon folyó víz. Az Elephant&Castle megállónál néztem ki a bágyadt araszolásból (mégiscsak vasárnap este öt volt, már sötét és minek lenne dugó a belvárosban, ezt gondoltam és nagyot tévedtem), néztem ki az ablakon és teljesen “karácsonyi fények” hangulatba kerültem. Lent a földszinten egy babakocsis kiskölyök hisztériázott felettébb hangosan, a mellettem ülő telefonjából ömlött a kereskedelmi rádió, lengyel csajok viháncoltak egy nagy rakás nejlontáska fölött és mögöttem két magyar fickó bazmegelve szidta a londoni busz-információs táblákat (véleményem szerint egyszerűen érthetők és pontosak, a térképeknél kell egy fél percet gondolkodni, néha csak). Hát lefényképeztem ezt a hangulatot.

Ma hétfő reggel van, az eső egész éjjel nyomta, az egerek menekülnek befelé a házakba, ma kinyiffantom a harmadikat is, ha még időben hazaérek és lesz kedvem. Ha nem, akkor majd holnap folytatom. Mostantól hívhatnak akár Cicámnak is a pasik, én tudom, mi is a háttér.
Ha eláll az eső, megyek sétálni a belvárosba (Central London). Ha nem áll el, akkor is megyek, sőt többes szám!
Egyébként azt akartam leírni, hogy az Elephant&Castle megállónál van egy nagy körforgalom (roundabout), amely a felszínen a négykerekűeknek van, három sáv, meg fű, meg reklámtáblák és körben sokemeletes irodák és mégtöbbemeletes lakóházak vannak. A föld alatt van a metró meg mindenféle aluljáró az egyes épületekhez, félúton a metró és az autók között és néha az autók felett is – jár a vonat. Az aluljárók apró mozaikcsempével vannak díszítve, sorminta, kompozíció meg a minden, piros, narancssárga, citromsárga, kék, világoskék, fehér színek – nekem tetszik. Valahol van róla fényképem is, még amikor napsütésben jártam ott a tavasszal. Már akkor is tetszett.

2009 maradék vég

Már egy ideje úgy van, hogy a hétnapos heteim hatnaposak. A jövő hét is ilyen lesz, ma már megvan a beosztás, láttam. Bruttó 46 óra, esetleg plusz órák. Ezt a hetet még össze se mertem számolni, de valahol már 45 felé járok.
Csak szólok előre, februárban majd csak 25 lesz összesen.
Ebben az évben még öt munkahét van. December 25-én minden McD zárva tart. Tehát lesz nekünk karácsony :)

a nap talált linkje

http://fu.web.elte.hu/kultura/utas_es_holdvilag/utas.html

el is kezdtem hallgatni, mondván vajh mire emlékszem így a könyvből.. persze hogy más, tömörebb élmény. ezután pedig majd kundera következik.

Egeret fogtam lájf

Pontosabban vettem £3-ért két agyonragacsozott papírdarabot. Aztán betelepedtem a fotelba a frissen agyonsütött pizzámmal, a géppel meg az újsággal. Kényelmesen múlattam az időt. A dög meg azt hitte, veszélytelenül futkározhat. Fél óra múlva meg is lett az eredménye a randalírnak, beleszaladt a tutiba, hogy még a szőre se fénylett az ijedtségtől. Mondjuk rondán nyüsszögött vergődés közben, de nekem be kellett fejeznem a pizzát és ki kellett szállnom a fotelból a seprűért. Hogy aztán egy jól irányzott mozdulattal…

Update 22:28
Kettőre emelkedett az elkapott egerek száma.

A költő kérdez, az olvasó nyámmogva bólogat

Na miért néz ki így a pizza-feltét?

állatkerti férőhelyem

oppsza, mondta metahari és megállt benne az ütő egy pillanatra, ki a rosseb nem pakolta el a pingpongot, pattog lent a földön valami, na szép, miközben írom itt a mindjártjövök-hozzászólásokat, elgurul valami a sarokban, francokat labda, egy kurva kövér egér, akkor hát reggel nem tévedtem, amikor rágcsáláshangra riadtam és apró lábdobogásra, most akkor mehetek egércsapdáért is, vagy valami durva vegyszert veszek, elegem van az itteni állatkertből, előbb dagadt meztelencsigák szaladgáltak a fürdőszobában, a kertben rókalyuk, ablakon szarka és mókus, a hűtő mögött patkány, na most meg ez a dög, fujj, a pókokkal már barát lettem, de el akarok költözni

uj nap uj hely uj idoszamitas

http://www.youtube.com/watch?v=Jljsz4197aM

 a jelzett dal volt az elso, amit itt hallottam es kezdem tapasztalni az emberek alaphangulatan / el vagyok varazsolva

Iránybeli változás

Beállt a változás végre az életembe, dél helyett északra járok majd dolgozni és dél helyett reggel hatra, legalábbis a jövő héten mindenképpen.

Úgy négy hete nyüglődöm ezzel konkrétan, akkor csillogott fel az alagút vége, az elmehetnék érzése előbb érett meg, csak voltak olyan dolgok, amelyek miatt azt mondtam, szamár is jó.

De ma aláírtam az új szerződést. De a régi helyről nem akarnak elengedni. De milyen már ez…

Bárcsak tudnám, mondjuk a december végét… nem is kéne sok jövőlátás… ehh, vagy mégse akarom tudni? Még a pénteket is túl kell élni és főleg az utolsó vasárnapot!

A valóság váza

Van egy utca útközben az étterem felé, ahol csak romos házak vannak. A napokban lettem figyelmes arra, hogy elkezték őket takarítani. Kidobálták a szemetet és a volt lakók “hagyatékát”.
Erre a gyönyörűségre lettem figyelmes, katt, katt… A vászonhuzat már lemállott, csak a rugóköteg hajladozik a súlyos novemberi szélben, nekem annyi maradt csak, hogy elképzeljem azokat a fekete fenekeket rajtuk.
Most már tudom, melyik rugó nyög, melyik nyikorog és melyik szúr alattomban.
Egyébként a bérszobákban mindenhol ilyen matrac van.

A Harrods áruház november esti kivilágításban

Rettenetes iramban

peregnek a napok… lassan két hónapja is lesz már annak, hogy megvolt a Nagy Szeptemberi Hazalátogatás, a fényképeket és az azóta történt fényképeket még csak most bírtam feltölteni a webalbumba. Illetve elkezdtem a töltést. Ha ilyen ütemben haladok, februárra lesznek hozzá feliratok, pedig most kéne még megírni azokat, amíg emlékszem rá, emlékszem a csavargások helyszíneire.

Félben lévő leveleim is várnak még a sorukra. Csak jelzem, én élek, pont mint egy fontkereső bevándorló robot, reggel beindítom a motort, hol kávéval, hol ánglius teával, aztán hátizsák fel és irány a város, melóhely, használt-papagáj-üzemmód, láb- és hátfájás, ésvagy kapcsolat havonta egyszer, akkor igen, amikor havonta egyszer eljő a sárkány-üzemmód is, dög hormonok, lassan csillapulnak, szóval a napok a szokásos (hangulati és tettleges) keszekuszaságukban folynak bele időm Temzéjébe, gát kéne, vagy megint egy kis pauza. Hogy kitisztuljon a kép, hol vagyok és mi történik velem. A miértek most egyáltalán nem érdekelnek. És  mostanában megint sztorikat álmodom, egyáltalán álmodom, ez is olyan szakaszos az életemben, fene tudja hová tenni, csak most erősen visszajön a közelmúlt, még a magyarországi utolsó évek, jaj, reggelre sokszor gyűrött lélekkel ébredek. Viszont az új matracom sokat egyenesített az éjszakai helyzeten, rugóval a seggemben már ritkábban ébredek. Na pedig sűrűbben lenne jó, hogy haladjak is végre valamerre.

Ű.

Ablakból reggel

Kicsit csalok, mert a kép csütörtöki, de még azóta sem változott a helyzet.

Fura helyzet áll elő, mikor küldtem ezt a képet a netre, még hajnal volt, sötét. Aztán amikor eljött a felkelés ideje, kiderült, hogy köd van. Az a jó rendes köd, amiről híres ez a város. A Fene Nagy Köd. Szó szerint tejfehér. Az első ilyen nap most ősszel. Egy kicsit csipked is a négy fok, de az angolok még mindig nem tettek le a mezítlábas papucsban mászkálásról. Ez a köddel együtt még mindig új nekem :)
Tavasszal nem volt köd, hiányoltam is.
Egyébként ma megint múzeumba megyünk. V&A Museum.

második találás

“I think about her. I think about the first time I saw her. I was eighteen and at School and I was sitting by myself under the orange and yellow of a fading October tree.”

/James Frey: A Million Little Pieces/ és itt van magyarul is. A pontos kifejezését nem is tudom megmondani magyarul, annak, amin úgy megálltam és csak eltátottam a számat és csak lestem körbe, jé itt is ősz van éppen és ilyen… under the orange and yellow of a fading October tree… micsoda kép ez, mint egy festmény, ülni egy fakuló októberi fa sárgája és narancsa alatt. Vagy ha akarom, lehet Október-fa is, ennek saját többlete van nálam.

most találtam – apróság

“Azt sugallja a tévé, a mozi meg a Reader’s Digest, hogy a válság erős személyiségváltozást indukál, és ez a változás az, ami megér minden fájdalmat. De ő úgy látta, mondta, hogy szinte sosem történik ilyen nagy változás. Az ember egyszerűen elveszettnek érzi magát. Fogalma sincs, mit mondjon, tegyen, érezzen vagy gondoljon. Összeomlik és úgy is marad, romokban. Az a pár bejáratott zsoltár meg ima kicsit elviselhetőbbé teszi, hogy elmarad a válság szülte megvilágosodás.”

/Douglas Coupland: A rágógumitolvaj/

Aprócska mellékszálakból szőtt szőnyegem van ehhez a könyvhöz, ráadásul tervem van rá, hogy elolvasom angolul is, a majdegyszer évtizedben. A londoni utazásom előtti hetekben, azokban a kritikus januárvégi-februári sötét napokban olvastam Pesten, talán meg is kockáztatom, hogy a lapokból kidumáló szerzőnek köze van valahogy a Londonomhoz. Ráadásul itt, ahol most lakom, a közelben pont van is egy Staples bolt, amelyben a szereplők olyan nagyon jól dolgoznak. Amikor nem volt munkám még, erőst gondolkodtam, mi lenne ha megpróbálnék oda én is…? Végül lett munkám másik és be sem mentem az áruházba, csak előtte szoktam leszállni a buszról vagy kanyarodok át a teszkóba. De azért majd megnézem egyszer belülről is.

 

November első hétfőjéről

November első hétfőjén még ott az előző vasárnap bélyege, aznap betört a városba az a fajta őszi időjárás, ami már csak egy hajszállal marad el attól, amit Európa keleti felén zegernyének mondanak. Mindenféle irányban esett, mit esett, zuhogott, felülről semmi sem jött, csak a szél és olyan barátságtalanul csapkodta a vizet a toronyirodák között, hogy még a kutyának se volt kedve kimenni, hát még ezen gondolkodni!

A hétfőre már úgy számítottunk, hogy hideg lesz és véletlenszerűen esni fog. Mivel ezt mondta a tévé is, hát felöltöztünk rendesen és tető alatti programokat szerveztünk a közös kirándulós szabadnapunkra. Délben kis navigációs hercehurca után (andi herce volt, én hurcoltam magam rossz helyre) az időjárásjósok minden figyelmeztetése ellenére vígan reggeliztünk a V&A múzeum előtti padon, sok perceket és közben hét ágra sütött a nap és a pulóverek a táskában maradtak. Szóval bizonytalan egy pálya a meteorológusé, hát még Angliában esőt jósolni!

A V&A múzeum láttán meghúztam a véleményemet a British Museum-ról. Az csak egy bazi raktár. Itt a nyomasztóan drága és értékes holmikból, épületrészekből – nem viccelek, tényleg volt nem is egy templomsarok az egyik teremben, meg a Trajanus oszlopa Rómából – és csetreszekből, ruhákból és még amit nem is láttunk… akkora nagy halmot hordtak össze, hogy egy negyed kerületnyi épületet kellett föléjük építeni. És még azt a tanulságot is levontam, hogy az angolok a harácsolásban még a Vatikánon is túltettek.

Este pedig egy légtérben tartózkodtunk Jimi Hendrix, Bob Dylan és B.B. King gitárjaival. Hard Rock Café. Csakis nyálcsorgatásnak. Viszont a Shop-ban elkészült az idei év legnagyobb londoni videója. Egy kutyajáték-nyüffögő plüssgitár segítségével.