Magyarországi élmények

A szeptember eleje hozzátartozik ehhez az egy héthez, amelyet otthon-otthon töltöttem. Az augusztus huszadikai este, a repjegy-foglalás (londonimagyarul repjegybookolás) után volt egy kis szünet, pihenés, mondván az a huszonkettedikei repülés még olyan messze van!
Kicsivel később megérkezett a kétheti fizetés, jött vele a felismerés, hát már csak egy fizu lesz az elutazásig, talán tényleg el kellene kezdeni a szuvenírek és ajándékok begyűjtését. Eme tevékenység amúgy is idejekorai cetlizést vagy elgondolkodást takar, a kevés szabadnapok egyikén városlátogató soppingolást kell tartani, néha még műszak előtti/utáni boltozást is, no meg a beleférek-e a böröndbe jelszó folyamatos ismételgetését.
Hosszú idő óta először nem kellett kapkodni, minden sikerült jó pár nappal indulás előtt. Talán még egyszer meg tudom ezt ismételni, mondjuk idén nem lesz nagy karácsony..
Tizenpáradika után eljött az, hogy majdnem minden nap dolgoztam, előre spájzoltam a pénzt. Erről több szó nem is kell.
Közben volt egy egészen kellemes dolog, munkaértékeléseket osztogattak az étteremben, az a szabály, hogy fél évente kell adni ilyet mindenkinek. Meglepődtem, mert itt képesek voltak komolyan venni az értékelés, japersze elsőnek írni nem nehéz, a következőkben talán már nehezebb lesz újat mondani rólam. Hehe, ez tipikus magyar hozzállás volt részemről. A meglepetés tárgya viszont az, amit írtak. A ‘hard worker’ nem újdonság, de az, hogy ‘extremely reliable’ – na ez az volt. Illetve a mai napig meg tudok hökkenni a szókapcsolaton.
Ezzel a lendület-zsírozással sikerült átvészelni az amúgy egyre nehezebb napokat, fáradt is voltam, a lábfájás nem jó, és már nagyon kivánkoztam olyan helyre, ahol tudok beszélni és mindenki érti!
*
Indulás előtti hétvége: a táskarámolás fejben, lista-ellenőrzés, mindenkinek betettem-e a cuccát, mit hozok listát is összeszedtem, sunyi alvások a kanapé sarkában és máris itt a hétfő… Ezt a hétfőt még egy extra munkanappal fejeltem meg, kellett menni, hát mentem, 30 font volt. Éjfélkor értem haza, gyorsan kimostam még az egyenruhát, magamra raktam a másnapi gúnyát, hátizsákot levonszoltam a földszintre, cipő kifényesítve, kistáska töltve, két óra alvás…
Négykor felkunkorodtam az ágyból, gyorsan kávé, magamra húztam a trombóziszoknit, ruhákat, utolsó csekkolás és aztán irány a szomszét vasútállomás. Thornton Heath – London Victoria – EasyBus – London Luton repülőtér. A tervezett menetrendben voltak azért ráhagyás félórák-órák, kellett is. Mekis reggeli még utoljára, angol módra. Ingyenkávé, rendben.
A Luton reptér egy unalmas szürke hangár, legalábbis ezt látni kívülről és az alsó szinten is. Andi bevásárolt csokis muffinokból, később kiderült, nem volt ez rossz döntés. A repülőn extrán finom volt és jól is esett.
A check-in és a boarding között kaptunk extra fél órát késés miatt, úgyhogy szétsoppingoltuk a szemünket a tranzitban – ferrari kocsi, szuveníres, könyvesbolt és márkás napszemüvegek között, amit végül vettünk, az egy croissant volt és némi apró csecsebecse és angol mafkó.
A repülés külön szám!
És amikor már befordult a gép Magyarország fölé, az külön vicces volt, mert elkezdett rázni a gép, mintha a krumpliföldek az égig érnének… persze tudom a turbulenciát meg a dunafölöttmindigszél-vant.
Kiszállunk, ezer fok és még a napfénynek is forróbb színe lett! Lassú makett-felhőbodrok az égen és csak két kanyarig közlekedtek rossz helyen az autók…
Aztán az első este mindjárt megkívántam a zsíros kenyeret szőlővel. Íze és illata és az otthonsága miatt.