Magyar voltam és turista

Keddtől keddig Magyarország – most itt vagyok megint Ködföldön és úgy tűnik, mintha csak álmodtam volna egy pörgőset, élményeset. A kajákra határozottan emlékszem, az emberekre csak egy darabig, illetve villanásszerűen, sok volt a kétóránkénti mással találkozás, rendeltem mint a doktorbubó, na januárban máshogy lesz…

Becsüljétek meg a zsíros kenyeret, magyarok!

Piros szőlővel. Itthon vagyok. Jó.

élménylista

meg aztán be kéne majd számolni a londoni füstös ősz szagáról meg a richmondi villanásról, mega. mitmondokmajdelőszöris, kedvest, szépet? Londonról? A fenéket. Fura város ez, a világ egyik köldöke, brutális és zsibbasztó és jó. De sokszor rossz is. Na most ezt elmesélni… annyira más világ, és amikor filmet nézünk, felvinnyogunk, ha londoni helyszín van és már a filmek szerint is vagy itt történik az alapcselekmény, vagy ide jönnek a főhősök.

Fél lábbal a hétfőben

és fél lábbal a böröndben vagyok, hétfő délelőtt el kell készülnöm a szajrétömörítéssel, húsz kiló kifelé-befelé, listák hosszú sora, mitviszek, mithozok, kinekhol a cucc és még amit elfelejtek… hogy el ne felejtsem, és aztán amikorra visszajövök, pár csip-csup kötelezőt előre elintézni, lakbér, számlák, tej legyen… menetrend hajnalra holnapra, megsaccolni, hogy kedden esik-e majd pesten, aztán hogy mikor kit kell felhívni…
na ha ezt tudom, hogy ilyen bonyolult lesz visszamenni az Országba… akkor is kijöttem volna, de olyan furcsa helyzet ez, a kijövetelre pakolás megvolt két nap alatt szervezéssel együtt. Most meg már egy hete csak a…. gondolok és intézkedem és úgyis lesz olyan, amit elfelejtek…
mint például a területileg illetékes ocsmányirodába időpontot foglalni.
Na most jól tökönlőtt szarvas lettem, mert pont ez a legfontosabb dolog, amiért hazamegyek. pfff.
de legalább van két üveg csodás cider a táskában :)

‘Beszélj kalózképpen’-nap volt ma

Találkoztam is az Earl’s Court metróállomáson sok kalóznak beöltözött fiatallal meg némi alkohol. Bevásárolni indultam, börönd-e vagy hátizsák és némi szuvenír, de nem lett ebből semmi. Elmentem inkább Richmondba, megnézni a Temze partját. Mit ne mondjak, óriási meglepetés ért. Párás idő és távoli köd látszott, a víz fölött mohaszag, a városka nagyon angolosan vagány volt, régi házak és közlekedési dugó késő estig, a Temze partja meg mint egy népünnepély.
Tegnap műszak után Caterham-ban jártam és Caterham-on-the-Hill falucskában is, sőt Old Coulsdon be is röpült a kedvenclistámba, a Tudor-stílusa miatt.
Na ezt is gyorsan megnéztem – ilyen napok voltak, kirándulási kiindulások lesznek, őszi programokra jók, jajj, csak legyen rendes szabadnapunk!
Plusz: Kew Gardens igencsak szaftos növénylátnivalónak ígérkezik.
Képek hamarosan, azazhogy coming soon.

Ez meg épp a legjobbkor…

Eléggé régóta ismerem a könyvet a borítójáról. Otthon az Alexandra könyvhodályban nagyon sokszor került a szemem elé, de mindezidáig nem nyitottam ki, nem vettem meg, borsos árat írtak rá ugyanis a boltosok. Mondjuk itt is az… vajon miért, fene tudja. Szerencsére egy könyvtári példányt megszereztem, azóta ezzel kelek, fekszem. Pedig nehéz, mondjuk most pont azért, mert keménytáblás és a nyelv… na az egy kezdő angolos nyelve, nem győzöm hámozni, mit is akar az elbeszélő mondani, hibahemzsegés van. Persze aki itt engem hallgat, ugyanezt érzi.
Én meg ugyanazt éltem és élem át nagyjából, mint a főhős. Kikeveredett a csaj Londonba, angolul tanulni és állandóan a kultúraközi különbségek esnek a fejére. Hát nem csoda, ha nagyon megfogott most ez az egész történet. Az irodalmi értékét most nem is nézem.
Annyi sok minden mondat van benne, hogy nemistudom-micsinájjak, írjam-e fel mindet, vagy vegyem meg magamnak és jegyzeteljem szanaszét.
Majd elválik.
Egyelőre pár dolgot majd ide felírok, ha lesz mód, magyarul is megszerkesztem a saját változatot.

Terv

Szombaton szabadnapos leszek, előveszem a hátizsákot meg a mérleget, ördög és pakol, aztán még közben dolgozom egy kicsit, még aztánabb meg huss haza…

Hajnali egykor olyan

tudok lenni, mint egy hanyattesett szélmalom, csak kelepelek a karjaimmal, morzsolom az időt, ami hol szalad, hol vánszorog, hol meg a malom kerekei közé szórja a port. Van zsákomban minden jó – nyikorgó csapágygolyó.

Ennek nincsen semmi értelme, ne tessék rajta gondolkozni!

Sárgacetlis stílusban

Arról álmodom, mert mostanában már csak alvásra jut, szerencsére azokból összejöttek jó hosszúak is, arról álmodom ezekben az órákban, hogy nem kell beszélni, nem kell nézni, nem kell hallani, enni, csak benne lenni a valahol. A napokban döbbentem rá, hogy millió elintéznivalót szerkesztettem magamnak a szeptember 22-i hazaúttal. Első nekifutásra meg kell keresni a pénzt a szabadságra, a kieső hétre itt Londonban és a beugró pesti dolgokra is. Kevés idő van. Meg már neki kell állni összeszedni a böröndbevalókat, aztán újabb lista készül a kifelé böröndbe, mit honnan kell előhalászni és bepakolni, satöbbi, satöbbi. Napirend, órarend vagy fene tudja, percren is lesz, hahh meg hű, aztán listázni a kihagyhatatlanokat meg a feltétlen megmutatnivalókat.

Aztán ide vissza, mindjárt zutty dolgozni aztán, később jön egy október, remélem szuper lesz, vagy valami hasonló, csak fizetésnapról fizetésnapra tervezni megint bonyolult. Azután karácsony. Az idei terveink listája meg még mindig olyan nagyon hosszú, de félek, ebben a tempóban sikerül túlteljesíteni azt is.

Aztán álmodtam már nemrég a tengerrel is. Opp, ez olyan, mint a furfangos északi szél, menni kell… Közben megint mesét olvasok, néha rávesznek a lányok, hogy nézzek filmet (Az ördög Pradát visel, pff) vagy mint ma, éppen nagytakarítás levezetése képpen almás palacsintát sütöttem. Aztán megint a BFG, ez most az aktuális kedvenc, de nehéz, mert varázs-szavakkal van teli és sokat lógok a netes szótárakon. De leginkább aludni kellene még többet. Az őszi trüttyösorr-hét várható, felkészülnöm nem árt.

És itt az ősz is menetrendszerűen érkezik, szeptember elsején volt egy hideg szélfuvallat, felkapott valamit, megrázta az üvegajtót és egy sárgásbarna levelet söpörtem fel a padlóról. Előtte nap még harminc fok volt. Mostanában meg már csípősek az esték és a reggelek. Napközben még szandál, de vandál módon széttörték a nyarat, elment egy hussra, mire felfogtam volna, már megint zokni kell.

Talán egy kicsit elfáradtam, főleg a fejemben. Fél év, pff. A következő is itt lesz, ez már fixesedni látszik, de hogy milyen, azt nem tudom. Nagyon sok minden tetszik, nagyon sok minden meg furcsa és idegen és fel nem foghatom, miért olyan. Sokan meg ájuldoznak, nade ez az ország Európa Amerikája, felfogom, ezért biztos a millió szokatlanság, meg a szabadság. Elmesélhetetlen egy része, pedig pontosan ezt az életérzést lenne jó elmondani. Persze úgyis az lesz a legfontosabb kérdés és a legelső, hogy mennyit keresek.

Kultúraközi alkoholizálás, ünneplés, folyt

Házbéli örömteli események, munkahelyi előrelépés (nem nekem, hálistennek), szabadnap (nekem, hálistennek), munkahelyi egyéb ügyek és szabadságolási európai keresztberepkedések után… a konyhaasztalon ma az alábbi dolgok fordultak meg. Na persze utánuk a padló is, egy kicsit, fordult, de bánjakányaeccerélünk…

A kaput persze a lengyelektől kapott likőr tette be, a kapura a lakatot meg a fütyülős málnamézespáliiinkaaa… zwack, hukk.

Hazafelé hangulatban

Második változat.

Talált magyar

A Limehouse Basin meglátogatásának a napján este még láttuk a Canary Wharf tornyait kivilágítva és aztán irány haza… azaz, még mielőtt a lábamat a vonatra feltevém, átugrottam a Tower Bridge-hez, ha már itt vagyok, akkor elkapom. Ott a parton találtam egy érdekeset, először a képeket néztem, dejó, gondoltam, másodjára tűntek fel az ékezetek a szavakon és csak harmadjára derült ki, hogy miért értem az egészet, pedig valami fura van ott… hát igen, magyar szavak és nevek… jól esett. A sétányon volt egy kiállítás, annak egy darabja ez. Plakátmagány nem volt, pedig ázott az éjszaka, most meg végre itt meg tudom mutatni.

Talált japán

Izgalmasan finom volt.

Present Perfect or perfect present

Szörnyű sok szervezkedés után végre eljutottam a Brick Lane-re. Egy kicsi körülnézés jutott, de kezdetnek ez is sokk volt. Most Monica Ali-könyv beszerzésére kovácsolok terveket. És már tudom, hogy van olyan és akkora hatás, amire csakis szájat lehet tátani és bámulni. Ringlispílben nem lehet élesen nézve követni a földet. Most ezt. Aztán majd vissza kell menni oda. Sokszor.

*

A nyár eleje óta minden vasárnap arra készülünk, hogy megnézzük még egyszer a Brick Lane piacát, ami csak vasárnap működik mindenféle borzasztó és borzongó forgataggal. Olyan a környék, hogy egy lepukkanással kezdődik, aztán a csövik és a fűszívók meg a mindenki más, aki alternak neveztetik, mindent árul, ami piacképes és még ha képtelen is, akkor is ott fekszik a lepedőn az utcakövön. Persze piálnak és kiabálnak és beszélgetnek és nembeszélgetnek és zajlik minden törvény nélkül az élet. Első látásra ijesztő, menekül is a bőr alá rejtett zsebbe pénztárca, fontos buksza, a fotógép is a táska aljára bukott, kézre csavart ridikülpánt és már megint túlöltöztük a környéket. Ilyen. Aztán amit ott kapunk, látvány, hang, illat, íz —

Nekem most olyan volt, mintha ringlispílbe kaptam volna egy helyjegyet azzal a kikötéssel, hogy mindenre élesen kell emlékeznem, négyzetméterre pontosan látni a helyet. Forgott velem a világ.

Én nem tudom ezt a Londont megszokni, hogy ennyire más minden utcasarok, holott a külső, a házsorok és a házkockák felfelé az égbe ugyanaz. És az emberek is, füstösképű és fehér, sárga, vegyes és rohanós és ottállós és traccsolós és konzum, idióta és fejhangon sipítva beszélgető csajok — mindenki bátran lehet itt akárki, sajátmaga vagy valaki más, büszkén is lehet az és fontoskodva, vagy csak egyszerűen beleél a soppingolásba, melóscipőjével rikító narancssárgában keresi a pénzt és az idiótán tuskó fiatalok, amikor péntek esténként, najó,  már csütörtökön eszméletlen részeggé választják magukat — én ezt vagy megszokom, vagy megszökni azért se fogok, mert találnom kell valakit, aki itt én vagyok.

*

Akkor hát eljutottunk végre a Brick Lane-re egy fél estére, hát ennyi volt a kezdet és ide még el kell jönnünk, de ez a koordinátaközpont is sokadik a listán, valahogy arra meg nem visz rá a lélek, hogy megint oda menjek, ahol már voltam. Mikor még mindig nem értük el az 1 %-ot a városmegismerési terveimben. Azt már tudom, hiába fogok végigmenni a térkép összes utcáján, a házfalakra rakódott múlt, majd a jövő miatt minden mindig totálisan más. Persze, hogy emiatt entitás, valahogy benne van a londonerség a levegőben, és amikor megkérdezek valakit, hogy hol lakik, mégis azt mondja, hogy egy postai irányítószám. Mint ahogy én is a CR7-be lüktetek el és vissza minden munkanap.

*

A Monica Aki meg a Brick Lane embereiről írt egy történetet, ami máris kultkönyv lett a városban. A megismert részletei alapján — érdekes, érdekel.

Limehouse Basin

Full-screenLondon’s canal port since 1820, Limehouse Basin is still a hive of activity today.

A második – (love, life, london)

A második darab, amelyet teljes áron szabadítottam ki a boltipolc karmai közül. Két hétig vonzott. Most már olvasom és azt erősíti bennem, hogy szeretem a Londont.

Vannak olyan napok, egymást követő napok meg néha egész hét is, hogy történik valami kellemetlen a helyi lakosok és köztem, egyrészt nyelvi problémák, másrészt viselkedésbeli problémák merülnek fel. Én elmerülök a felerészt érthetetlen szótengerben, az ángliusok elmerülnek az alkoholban és az E-kajákban, tiszta szörnyű. Ilyenkor a francba kívánom az egész szituációt, a ‘hogy voltam képes ide keveredni’ gondolatsorból aztán – eddig mindig szerencsére – kirángatott valami apró vagy fajsúlyosabb esemény, látnivaló, ízlelnivaló, ottlennivaló. Ekkor meg nagyon örülök és kába vagyok az ittlevéstől.

Mrs. Dallowayt amúgy is szeretem, mindjárt a könyv elején idéznek is belőle, hát akkor én is. Sajnosmostcsak angolul.

For having lived in Westminster – how many years now? over twenty, – one feels even in the midst of the traffic, or walking at night, Clarissa was positive, a particular hush, or solemnity; an indescribable pause; a suspense (but that might be her heart, affected, they said, by influenza) before Big Ben strikes. There! Out is boomed. First a warning, musical; then the hour, irrevocable. The leaden circles dissolved in the air. Such fools we are, she thoght, crossing Victoria Street. For Heaven only knows why one loves it so, how one sees it so, making it up, building it round one, tumbling it, creating it every moment afresh; but the veriest frumps, the most dejected of miseries sitting on doorsteps (drink their downfall) do the same; can’t be dealt with, she felt positive, by Acts of Parliament for that very reason: they love life. In people’s eyes, in the swing, tramp, and trudge; in the bellow and the uproar; the carriages, motor cars, omnibuses, vans, sandwich men shuffling and swinging; brass bands; barrel organs; in the triumph and the jingle and the strange high singing of some aeroplane overhead was what she loved; life; London; this moment of June.

Egyszer majd megkeresem a magyar példányból a magyarul ezt.