In my country

Tegnap ugye jókat elmélkedtem a magyar nagy nemzeti ünnepről. Ma itt a londoni kis bohócos kócerájban végül úgy hozta a sors, hogy pár óra ízelítőt kaptak és adtak a helyi arcok az ünnepi tömörülésből.
Otthon ez az egyik olyan nap, amely a mekik számára is kaszálást és aratást jelent. A nagy ünnepi kivonulás azt jelenti, hogy a városi népek elmennek bigmac-et enni és szájat tátani, a melegben hűsölnek és fagylaltoznak, szóval van nagy és rekord forgalom. Az én emlékeimben igencsak háborús állapotra hajazó sztorik vannak jóféle pesti belvárosi tűzijátékokról, előtte-utána rettenetes hajtásokról. Ami szép volt, jó volt, ami elmúlt, elment.
Itt meg csak egy közepesnél gyengébben döcögő csütörtök volt, a nyaralási szezon kellős közepén. Az angol nagydiákok tegnap tudták meg az A-level vizsgájuk eredményét központi eredményhirdetés útján, előtte este volt is nagy dajdaj (pár túlórát hozott ez nekem) a fiatalok körében, de nem számottevő mértékben. Ma meg kezdődött a fizetésnapi időszak, csütörtök-péntek mindig erős, mindenki nagy menüket vásárol, igazi pénzszórás kezdődik. Az üzletek is pénteken kezdik a nagy kaszálást, SALE ekkor indul igazán.
Délelőtt még ott álmoskodtunk a pult mellett, sehol egy kóbor hamburgerevő.. hát mi lesz itt? Már előre láttuk a munkaóra-megvonásokat a jövő hétre… amikor is délben, 12:02-kor bejött a Tömeg az ajtón és négyik nem ment ki! Kettő előtt volt a legnagyobb a nyomás, a délutános műszakra bejövő váltós kollégák mondták, hogy a sarkon is sorvége van, pedig az egy kicsit arrébb van a bejárati ajtónktól… A műszakvezető ki is állt az ajtóba forgalmat irányítani, mert ez az ánglius népség olyan rendesen beáll egy kígyózó sorba, hogy maguktól nem állnának mindenhová és négy sorba legalább… de erőteljes invitálás hatására mégis megtették, na igen, Alex olyan, mint egy hegyomlás és nehéz neki ellenállni. Így aztán a gombostű-leejtést lehetetlenné tevő tömött vendégteret intézett és mindenki szaladgált még a konyhán is.
A vége felé voltak pár perces pihenők, ekkor kezdtem úgy a beszélgetést, hogy ‘In my country…’ azaz az én országomban ma nagy nemzeti ünnep van és ez a mekik számára is nagy kaszálást…
De alig mondtam ki az első három szót, már jött is a szemöldök-ráncolás… uh, ha így kezded, az azt jelenti, valami horror-sztori következik, na szóval szépen forgatták a szemüket és csodálkozva hallgatták meg, hogy ezen a napon a mekiseknek Magyarországon pont olyan, mint itt volt ez a két óra, csak nekik korán reggel kezdődik és éjszakáig tart… Elképedtek, hogyan lehet ez és ki bírja megcsinálni. Naná, a magyarok! – mondtam én és elmentem sok vizet inni, mert ezt a hőségben konyházást még a magyarok se bírják.
Úgyhogy simán krumpli-sütögetés közben ünnepeltem magamban. Mégiscsak.