EZY5444 landed 21:58

London, Gatwick Airport.

Megtudtam, hogy a repülőgépek közlekedésénél a Landed és az Arrived között eltelhet akár 7 perc is. A leszállt állapot és a megérkezett állapot között talán 7 percig kóvályog a gép a betonúton… Saját emlékeimben ez sokkal hosszabb idő volt, de akkor persze március volt és hideg, hátha minden lassabban ment. A kijelzőről még a csomagok állapotát is követni lehetett, külön jelzés jött, amikor elkezdték kiadni a böröndöket. Azt hiszem, a reptéri várakozásból is szükségem van egy kis tréningre. A Gatwick-en nincsen sehol terasz, ahol a puszta látogatók láthatnának egy kis gépbeszállást-felszállás, csak egy koszos pub-ablakba lóg be pár gépmadár-farok. Ferihegy igazán nagy kegy ebből a szempontból, meg is kell becsülni.

A lényeg amúgy is az a rettenetes nagy túrórudi-szállítmány volt. Persze a szállítók is… :D

Az augusztus huszonkilencedikéről

csak annyit, hogy munka volt, de előtte a lakótársak kissé alkoholos és társaságos éjjelezést tartottak, szóval alvás az semennyi perc nem volt, reggel nyolctól gálya, az a szívós fajta, amikor nincs elég társ a munkához, de a munka csak nem akar elfogyni, na és akkor délben mondták, hogy a következő nap két órával korábban kell kezdenem, én meg azt mondtam, hogy nem. Elmeséltem a hangosságos balhét az éjszakáról (egy kerítés, egy kuka, de ezt visszaszereztük, négy üvegpohár, egy zuhanyfüggöny, a lakás állapota bánja az éjszakai jókedvet, a szomszéd kínai nem mer szólni, helyette ő is bömbölteti a gyerekét éjfélkor, én aludnék, na végül vasárnap sikerült délig) és nem kell mennem korábban. Este megint megyek a Gatwickra mozgójárdázni, plusz vinnem kell egy olyan reptéri fogadótáblát is, vicc lesz.

Augusztus végi Bank Holiday

A Bank Holiday-ekből azt szűrtem le, hogy itt Londonban ez azt jelenti, hogy a bankok ugye zárva tartanak, nincs pénzmozgatás – ez volt az evidens része a történetnek. A munkahelyek jó nagy része (főleg a bankok és kapcsolt részeik, meg a hivatalok meg az office-ok meg ami még lógni akar) zárva tart és a benne dolgozók pihenhetnek egy sort. Augusztus 31-e a következő Bank Holiday. Azért a britek vigyáznak arra, hogy a kapitalizmus jól működjön, nincsen túl sok Bank Holiday egy évben. Nyolc van és ebből öt amúgy is a keresztény vallási ünnepekhez kapcsolódik meg az évvégéhez, a maradék három az igazi érdekesség.

A Nagy Szél van a Városban című eseménysorozatra gondolok, amikor is a bevásárlásra alkalmatos intézmények tárt kapukkal és akciósra százalékozott árcédulával várják az éppen szabanapos néptömeget. Szezonok nyitása-zárása kapcsolódik ezekhez a napokhoz, a leárazások csúcsideje, az egyedi ajánlatok tömege köthető ide. Itt egyébként mindig Sale van valahol, de a Bank Holiday-ek környékén különösen nagyok. Ebből aztán egyenesen következik, hogy mivel általában a Bank Holidayek előtt amúgy is fizetésnap van, a népek degesz bukszákkal rohannak megnézni, mit is lehet venni az akciókban. Ekkor vásárlóhordát még nem láttam életemben, most következik a harmadik alkalom, talán szerencsém lesz, hogy a felét a munkahelyemen töltöm. Aztán a karácsony még messze van!

Azért nemcsak soppingolásból áll az ünnepnap, rengeteg turista- és mászkáláscsábító ajánlatot lehet olvasni, hallani a városból. A szokásos Notting Hill Carneval mindig az augusztus végi B.H. és előtte vasárnap tartatik, felvonulással, cirkusszal meg még ami kell, kirakodóvásár, utcai előadások, zene minden mennyiségben. Idén – úgy néz ki – csak neten olvashatok a fesztiválról, mivel mindkét nap pénzt kell keresnem a Bohócnál, de jövőre bármi megtörténhet.

Szombaton és vasárnap az egyik metróvégállomáson lesz ünneplés, a District Line megépítésének 50. évfordulója lesz, kihoznak a múzeumból egy rakat csudaságot és ki lehet próbálni őket. Mint például régi metrókocsik. A belépti díj csekélység, ráadásul lesz szuvenír-vásár a közlekedési társaságtól és amúgy is van ott egy szélmalom a közelben… ráadásul a szombat az egy szabadnap nekem.

Ha nagyon esik – most egy kicsit hidegre fordult a fújó szél és villám-záporok is sűrűn vannak, akkor talán egy múzeumozás belefér. Egyébként meg annyi program van!

Már majdnem

Már majdnem kolbászos muffin. Csak egy lépés választja el…

A reggeli gyorsító elfogyasztása közben/után bukkantam erre a gyöngyszemre és még pár elvetemültségre a The Huffington Post honlapján.

Egyébként már majdnem megszerettem ezt az országot, mert itt annyiféle bacon van, hogy ihajj, füstölt, nem füstölt, szeletelt, egész (ez olyan, mint az egész trappista sajt, csak nem piros a nájlonja, hanem átlátszó), érlelt, borsos meg még ki tudja mennyi. Azt még nem tudom, hogy igazi bacon-mekkába keveredtem-e, mert a mi vidékünk kevéssé lakott english-angolok által, de majd mindenképpen végzek vizsgálatokat e tárgyban. Tegnap amúgy is sajtos-békönös lepényt (quiche) vettem, már majdnem megettem, de inkább ma éjszaka lesz ez a vacsora.

Kint esik, bent takarít, zene aláfest

A társulat a Fruit Bats, most augusztusban jelent meg a legújabb lemezük, a The Ruminant Band. Kicsit hasonlít a Beatlesre, kicsit az Allman Brothersre, megtanulható szövegekkel, egy közepesen álmos angol délutánra igencsak odaillő, főleg ha háztartási sertepertét kell művelni és kint eshet az eső meg néha kisüt a nap.

× Háromnegyed órás porszívó-attakra kiváló, de utána keresnem kell valami mást.

×

Keddi keddve

Ezen a napon mindig az a mottó, hogy ‘Megjön a kedve, ha vár a keddre, mert minden kedden más és más kedvezménnyel kedveskedik…’
*
Megtaláltam a csillag gombot a lassan széthaló billentyűzetemen, hurrá, évek múlva, na most persze használom mindenhol.
*
Már a múlt héten is benne volt a levegőben – főleg huszadika óta – egy kis nyüsszögés és hangulatromlás, de nagyon hullámosan telnek a kedélynapok. Van ilyen, sőt, még jó hogy van, különben sótlan lenne az Élet, közhelytakaróm alá bújva várom a meleget és az alvást, sok esetben ez segít. A távolugrók dobbantása ez, amikor rátrappolnak a deszkára és az visszaüt. Mire elmúlik az érintés zsibbadása, már méterekkel arrébb… a téma csak emlékeztető.
*
Ami mára erőst kikristályosodott, az annyi, hogy jobb a dolgokat néha befejezni, mert a félségek és a fejezetlen tárgyak el tudják úgy lepni a környezetet, hogy az már kupi. Szóval ma erőst takarítanom kell, mosógépet etetni és fürdőszobát szőrteleníteni, ablaktábla csillogást törölni újságpapírral és pókvacsorát elküldeni a kukába. Ja van egy fél sült halam a hűtőben, azt is leküldeni, majd egy nagy bögre angol teával fotelba süllyedni és szeptember végét tervezgetni kell. Hosszú nap lesz, de tegnap jó volt, ismét mászkáltunk, számokra és állatokra vadásztunk, elfáradtunk, kínait kajáltunk és metróban röhögtünk. Ez utóbbi frenetikus volt, meg se merem tudni, sikerültek-e a képek. Az ánglius népek csendben tűrték, moccanni se mertek. Még jó, hogy leszálltunk két megálló után.
*
Az angoltanulás pauzálva nem hasznos. Újra kell kezdeni, és lekardozni a lustaság miatti lelkiismeret-sárkányt. El kell ásni a vulkán mélyére a ‘milettvolnaha’ kérdéseimet, még ez alá kell tolni az ‘érdemesvolte’ aggályokat, hagyni a fenébe mindent, ami múlt, csak itt, csak most az van, hogy szezámmagok és félanalfabetizmus. Az akadálypálya egyik kerítése és ez egyáltalán nem alacsony, másik út sehol, nem létezik.
*
Tegnap szóba került a Beatles, elmegyünk majd az Abbey Roadra, szépen turistáskodunk, mint a többiek. Ma meg találtam egy olyan kis zenét, amely erősen hajaz a beatlesi gitározásra, kifejezetten jó takarításra és amikor kint csepereg az eső olyan kabát alá bújós vízgömbökkel.

Eső előtt

- Olyan alacsonyan szállnak ma a repülők, hamarosan eső lesz?
- Nem látok felhőt, de hallom ezt a zúgást én is.
- Talán holnap?
- Szerintem még nem, bár elég nyomott a levegő.
- Akkor csak az olajszag lehet…

Hazafele érkezős hangulatban

Talált zenék, barangolós sétáláshoz (zárójelben: gitáros szépfiúk)

Paolo Nutiniért most odavannak a londoni csajok, nagyon hip és cool, szinte minden újság ír róla, koncertek, bulik, sikítás. Az egyk szombati
képesújságban olvastam nemrég egy cikket a fiúról, Angliába bevándorolt olasz család tagja, ő már itt született, de nagyon erős a családi olasz kapocs, nagyszülőkkel, tágabb rokonsággal. Hazajár, merít, visszajön, bulizik. Meg persze gitározik és csajozik.
A legelső albumáról a Ten out of ten című számot hallgattam először, majd rögtön ráismertem, kihez tartozik a rádiókból agyonhallgatott Candy című dal.

Rögtön találtam is címkét, hogy el ne felejtsem, ő az a srác, akinek a nagyapja hangja van a torkában. Különben nem is rossz. Kedve támad az embernek csörögni egyet… vagy kismotoron furikázni egy városkában?
Koncerten. Majd kicsit később érdemes lesz visszanézni, vajon mi lesz/lett belőle.
**
Amos Lee ugyanabban a programajánló újságban volt, apróhirdetésben, koncertje volt egy pubban. Careless és az Ain’t no sunshine. Úgy találtam rá véletlenül, hogy a sarkon volt és feltűnt, mennyire drága a belépő. Ebben a városban egyenes arányban áll az felkapottság az árakkal, vagy fordítva és sokszor ami drága, jó is! Irány akkor a barátunk háza, google, és mindjárt a lejátszóban a srác, egy kicsit császkálunk, hadd szóljon, aztán majd elválik.

Az első magyar postám

A szombatok mindig a sápszedők napja, lakbér, gáz, blabla, meg nagytakker, bevásárlás, sopping, illetve a háztartás ráncbaszedéséhez szükséges alapvetések napja. Tegnap sikeresen nyertem magamnak egy tíz órás munkanapot (na jó, úrinő biztosra nem fogad, sejtettem erősen, hogy délben fel fognak hívni, menjek korábban és félálomban kapásból, gondolkodás nélkül), na a végén az lett, hogy jócskán a délelőtt közepén másztam ki az ágyból, de aztán gyorsan vissza is, sőt.

Olyat tettem, amit nagyon ritkán, ágyban eszegettem egy kicsit, laptop, újság… Aztán jött a Görög, a landlord, elvitte a heti pénzt, aztán jött az első szomszéd, a Hajász, hozta a leveleket. Néha lusta a postás bejönni a kerti lakásokhoz, csak besuhintja a pakkot a fodrászatba, a Hajász meg olyan rendes, hogy hátrajön és beadja.

Ott volt közte az I. Molytalálkozó képeslapja is!! Akkora meglepetés volt, hogy

1. magyar levél, nem az angol hivatalok nyaggatásai, bank, satöbbi

2. pont arról a nyári eseményről, ahová nagyon akartam menni, de nulla valószínűsége volt

3.  abszolút egyedi, szinte mint egy ex-libris, vagy mondhatnám úgy is, ex-molyis lap.

4. hullajó banda van ott (REKLÁM, REKLÁM), vidámság és szertelenség a komoly lapok között, erősen hajaz a régi Nagykönyvre, bárkinek ajánlom, vegyen előtte időt magának, akár használtan is, mert oda kell. Én mostanában béralvást nem vállalok, molyolok, ha jut.

Sajnos csak percek jutnak, de ezek is százszorosak, lévén magyar nyelvről és magyarul olvasásról szól az egész, meg hát az angol nyelvvel kemény céljaim vannak, mégis olyan jó visszakanyarodni a kultúr-gyökerekhez, csokihab ez, itt nem vagyok analfabéta, mint amúgy idekint. Vérlázító, mennyire számít ez.

Szóval most (hánglisul mondom) hálaful vagyok :)

Egyelőre nincs még visszaszámlálás

de a hazautazás napját ma este eldöntöttük, lefixáltunk repülést és visszát, meg reptereket és böröndöket. Szeptember 22-én lesz az, hogy reggel még londoni aszfalt lesz a talpunk alatt, aztán kicsi kalimpálás, délután meg már a pesti flaszter jöhet sétafikálni. Vissza ide külön jövünk, bonyodalmas sztorik miatt, majd idejében azt is. 29-éig kell mindent és mindenkit elintéznem, jókora ámokfutás kezdődik… és üzennem kell az összes érintettnek, hogy mi vár rá és idejében adja le a rendelését londoni pakkocskára :)
×
Ez volt a Nagy Londoni Tűzijáték augusztus huszadikán este a repjegyfoglalás első sikerére való tekintettel. A pestire meg majd rákeresek a TeCső-n.

In my country

Tegnap ugye jókat elmélkedtem a magyar nagy nemzeti ünnepről. Ma itt a londoni kis bohócos kócerájban végül úgy hozta a sors, hogy pár óra ízelítőt kaptak és adtak a helyi arcok az ünnepi tömörülésből.
Otthon ez az egyik olyan nap, amely a mekik számára is kaszálást és aratást jelent. A nagy ünnepi kivonulás azt jelenti, hogy a városi népek elmennek bigmac-et enni és szájat tátani, a melegben hűsölnek és fagylaltoznak, szóval van nagy és rekord forgalom. Az én emlékeimben igencsak háborús állapotra hajazó sztorik vannak jóféle pesti belvárosi tűzijátékokról, előtte-utána rettenetes hajtásokról. Ami szép volt, jó volt, ami elmúlt, elment.
Itt meg csak egy közepesnél gyengébben döcögő csütörtök volt, a nyaralási szezon kellős közepén. Az angol nagydiákok tegnap tudták meg az A-level vizsgájuk eredményét központi eredményhirdetés útján, előtte este volt is nagy dajdaj (pár túlórát hozott ez nekem) a fiatalok körében, de nem számottevő mértékben. Ma meg kezdődött a fizetésnapi időszak, csütörtök-péntek mindig erős, mindenki nagy menüket vásárol, igazi pénzszórás kezdődik. Az üzletek is pénteken kezdik a nagy kaszálást, SALE ekkor indul igazán.
Délelőtt még ott álmoskodtunk a pult mellett, sehol egy kóbor hamburgerevő.. hát mi lesz itt? Már előre láttuk a munkaóra-megvonásokat a jövő hétre… amikor is délben, 12:02-kor bejött a Tömeg az ajtón és négyik nem ment ki! Kettő előtt volt a legnagyobb a nyomás, a délutános műszakra bejövő váltós kollégák mondták, hogy a sarkon is sorvége van, pedig az egy kicsit arrébb van a bejárati ajtónktól… A műszakvezető ki is állt az ajtóba forgalmat irányítani, mert ez az ánglius népség olyan rendesen beáll egy kígyózó sorba, hogy maguktól nem állnának mindenhová és négy sorba legalább… de erőteljes invitálás hatására mégis megtették, na igen, Alex olyan, mint egy hegyomlás és nehéz neki ellenállni. Így aztán a gombostű-leejtést lehetetlenné tevő tömött vendégteret intézett és mindenki szaladgált még a konyhán is.
A vége felé voltak pár perces pihenők, ekkor kezdtem úgy a beszélgetést, hogy ‘In my country…’ azaz az én országomban ma nagy nemzeti ünnep van és ez a mekik számára is nagy kaszálást…
De alig mondtam ki az első három szót, már jött is a szemöldök-ráncolás… uh, ha így kezded, az azt jelenti, valami horror-sztori következik, na szóval szépen forgatták a szemüket és csodálkozva hallgatták meg, hogy ezen a napon a mekiseknek Magyarországon pont olyan, mint itt volt ez a két óra, csak nekik korán reggel kezdődik és éjszakáig tart… Elképedtek, hogyan lehet ez és ki bírja megcsinálni. Naná, a magyarok! – mondtam én és elmentem sok vizet inni, mert ezt a hőségben konyházást még a magyarok se bírják.
Úgyhogy simán krumpli-sütögetés közben ünnepeltem magamban. Mégiscsak.

Újkenyér

Otthon már huszadika van, az augusztusé. Itt nincs más, csak a jól bejáratott lemming-élet. Nem olvasom már a magyar híreket, mert a lelőtték-zaklatták-lenyúlták-kiahibás lemez egyszer már széttörött. Az ángliusföldi ünneplésekből kevessel találkoztunk, persze jövőre veled ugyanitt, akkor majd célirányosan megyünk. Szalonnazsír pirul a serpenyőben, igazi árupakolós vacsora lesz, hozzá kenyér, de milyen!
A napokban megint előkerült a hiányzik-lista és a közelgő utazásra való tekintettel a otthoneszem-lista.
Megrökönyödve érzem a kezdődő gondolat-makrancot, vajon mekkora lesz a sokk és a hiszti, hogy ‘mégseakarokmenni’? Mindjárt eljön az ideje, hogy megvegyem a jegyeket, persze megyek, mert kell… de valami valahol most végleg ottmarad. Ittmarad. Marad. Elveszik. Visszakapom. Bármilehet. Nagyon furcsa gondolatmakranc ez. És még csak a kezdet.
Megrökönyödés továbbra is ON.
×
Hogy mekkora a csábítás, az nagyon nagy, azt le se lehet írni, de tudom, századát se bírom majd elmondani, egy hét az semmire sem elég. És megmutatni annál kevesebb. Viszont látni akarom, mi van a Mindenkivel. És szólnom kell előre, igyekezzenek a (be)gyűjtéssel, a kemence már begyújtva, a pántlika pöndörödik…

Hoxton, számokba fojtva

2009_08_18_Hoxton

valamint Pacman vadászat… Kerónak sok szeretettel :D

Egy nyári szombat este Portobello Road módra

Titkos szenvedely

Penteken voltam a Gatwick Airporton, kikiseres fedotevekenyseggel, de… Otszor! Oda es vissza!

Apró felismerések

Mégiscsak szeretem a szezámmagokat. Eddig nem szerettem, mert ízben nem nagyon tettek hozzá a zsemléhez és ha belement a fogam közé, fájdalmat okozott. Ma az étteremben elértem arra a pontra, hogy megvilágosodjak, mégiscsak szeretem a szezámmagokat, mert ha az itteni népek nem ennének olyan disznó módon, hogy minden csupa morzsa a földön és főleg szezámmag, akkor nekem nem mondaná azt a főnököm, hogy menjek ki söprögetni negyedóránként. Akkor nekem nem lenne még az a munkám se, hogy szezámmagokat söprögessek, haszontalan lennék és felkopottállú. Ezzel, hogy vannak a magok és én felsöprögetem, ezzel kapok fontokat, amit majd elköltök jól, ahol elköltöm, az ott dolgozók kapnak fizetést, bejönnek hozzánk és lezabálnak a földre.
Szóval rendben van ez így.
Az már egy teljesen más kérdés, hogy minek van nagyobb értéke, szezámmagot söprögetni óránként öt fontért vagy magasan kvalifikált agyfaszt kapni egy agyonhajszolt irodában (havi 180 eFt-ért)

Egy szarkafészek kellős közepéből

írom most ezt a bejegyzést, ami azt jelenti, hogy olyan az ágyam teljesen. Táska félig nyitva, folynak belőle a szerzett cuccok, a falon pár erőszakos szúnyog maradványa, a takarón csokipapír szétcincálva, telefon, papírpénz, újságok, képeslapok, zokni, vászontáska, útikönyv, egy kivégzett szódásüveg, színes párnák, pizsama helyett farmernadrág és egy alma.

Tegnap szép nap sütött, jók voltak a fények, elkaptam egy buszt, most már negyedjére indulok neki, el kell hát mennem megnézni a Crystal Palace nevű helyet, a maradványokat, a környéki városrészt és amúgy is benne volt a levegőben, lévén ott most egy Modern Pentathlon World Championship van és az étteremben a napokban felszaporodtak az éhes sportolók. Két nagyobb társaságot is elkaptam, egy spanyol és egy török akcentust, mondanom sem kell, egy hajszálnyi problémánk sem volt az egymás megértésével. És csengett a kassza nem mellékesen, ezáltal az én munkahelyem is biztosabb. Mellékszál elvágva, Gipsy Hill a városrész neve, ahol van a nagy mező és a régi Crystal Palace romjai, mellette kert és remek kilátás. A városka hangulata felettébb inspiráló, az esti fényben olyan életöröm tört rám, hogy nem győztem fotózni.

Megint azt éreztem, hogy itt és most mindent lehet.

Az elkészült fotók kivételesen csak a töredékét tudják átadni a hangulatnak, illetve jó pár dolgot képtelen voltam a keresőbe tenni, egyszerűen csak álltam ott, szívtam a zsírszagot és bámultam… Ami megvan, az itt jön:

2009_08_13_Cristal_Palace

Ahogy odaértem, a legjobb fények mutatkoztak, kapom is a gépet, erre csak egy lemerült akku jelzést látok. Jócskán körbementem, mire megtaláltam az elemek forrását, ez egy Sainsbury’s nagyábécé volt, akkor hát mindjárt meg is néztem a csokis fánkokat és a vizezeket. Elemek, fánkok, víz, zsebkendő, aztán hajrá újra fényképezni!
A nap további pozitív hozadéka, Tetszik – Nem Tetszik Rovat bővítéssel egybekötve:
- láttam végre a város szélét, az ‘igaz hogy’ jelzővel megtámogatva, zoom-objektívvel csak és talán tényleg a szélét
- láttam egy olyan fát, amelyet sárkánynyelvek nyaldosnak a törzsén és máskor ilyet még sose, pár fénykép segít majd a határozáshoz
- láttam néhány részletet lakóterekből, amelyek segítenek meghatározni az angol-angolságot
- hallottam magyarokat, szörnyű volt, anyáztak hangosan és valakit szidtak,
- a fényképek monitoron való tanulmányozása után rájöttem, sokat kell még tanulnom a technikáról, hiába van a kezemben okos gép, attól még nem lesz helyes a kép, az optikát időnként illik megpucolni és ha ezek után sem éles a kép… a beégések újabb fekete pontok.
- hiába van közelebb a belváros, itt is ugyanolyan nyugodtan köpködnek az öltönyösök a pubok sarkán – ezt nehezen szokom meg, hiába London…

És akkor talán ennyi elég is lesz ebből a napból, a képek kommentjeit kell még befejeznem, és pár szót a szótárból.

Három a bé

Kalendár

Egyre többször van olyan nap, hogy szeretem az esőt, egyre több napja szeretem az esőt. Egyre több olyan esős nap van, mint a mai, amikor csendesen cseperkél odakint, odabent az ágy meleg, puha és nem történik más semmi. Délután meleg volt, nagyon párás, esőt izzadtam és ittam.

×

Az alábbi motoszka-gondolat jár most nálam, nemrég hallottam és megint abban a pillanatban, amikor a hasonlóságok összetalálkozása jelentős méreteket öltött.

“Anglia Európa Amerikája.”

Továbbá megnéztem a Trainspotting című filmet, abban is elhangzott, aki Londonban nem csinál pénzt, az hülye. Namármost. Én most szépen fekszem az ágyon és nagyon nem történik semmi. Csak a bankókat rágja a moly az ágyneműtartóban.

×

Ha nem figyelek oda, sokkal jobban tudok angolul. Most akkor már tényleg elő kell ásni a szótárt és nekiveselkedni a hangyamunkának. Vár a sok ezer szó, állítólag már a millió felé közelít. Ha ezt a kezdésnél mondják… de nem mondták és most itt vagyok. Eltelt az ötödik hónap is itt. Nemrégiben kezdett kikerekedni egy céldátumnak nevezhető évszám, 2012. Valamint tavaly ilyenkor történtek a Változások, amelyek fenekestül a feje tetejére fordították a világomat. Most utoljára  nézek vissza, aztán egy kő zuhan a porba és gyerünk tovább.

Keresek egy időmilliomost

és rögtön kölcsönkérek tőle pár napnyi időt. kezdem feldolgozhatatlannak érezni a bejövő élményeket, kimenő beszámolók függőben, mindig csak a pénz hajkurászása, néha szerencsés este van egy-egy csetelésre, de ennyi. Talán ez az augusztus most a munka hónapja, akkor talán érdemes lesz belevágni a szeptemberi tervekbe, vagy kituggyamilesz. És tanulmányoznom kell a fogorvosi költségeket. Levéllemaradás tetemes. Kilométer-vágyak gyűlnek. Bevásárolni is kellene menni, jajj. Meg még annyi minden van.

Letettem arról, hogy keményen tanulok angolul. Most kevésbé vagyok aggódós, de az idő sokkal gyorsabban szalad… he.he.

Ez a kedd a fotókiállításé volt

Egyszer már terveztük, de nagyon korán vége lett az ötletnek, hogy megnézzünk egy kiállítást, ahol André Kertész képeiből is láthatunk jó néhányat. Ezen a kedden viszont már nem volt akadály sem időjárás, sem másik hely, irányba vettük az Oxford Streetet. Aztán mégis akadályozott minket – azazhogy csak próbált, de mi nyertünk – a tömegközlekedés metrós része és egy rettenetes könyvkiárusítás. A találkozási pontunk és a célpont között úgy száz méter távolság lehetett, megtétele tartott 3/4 1-től 1/2 5-ig. Node odaértünk simán.

André Kertész – On Reading. A kiállítás helyszíne pedig a Photographers’ Gallery volt.

A kiállításról a hírt a reggeli Metro újság hozta hetekkel ezelőtt, a London for Free rovatot szoktuk rendszeresen ellenőrizni, hátha van hétfői vagy keddi szabad szájtátós program. Ez a tippjük most nagyon bejött. A Guardan honlapján ízelítőt is adnak, aztán majd még idekoppantom a falra írt szöveget is, de közben egy kis szerda azért el fog telni, főleg mókuskerék-hajtással.

A katedrális másik oldala – ez is egy közhely vagy köz-hely

2009_08_03_TATE_Modern

Tankonyv, varosnezo eset

Reszes esetben vagyunk es a St Paul Cathedral elott. Megint varosnezo setat tartunk valamint reszt veszunk egyeb muzeumokbol is (negyedik nekifutas a Tate Modernnek es a museumshop-nak)

Munkával zsúfolt hét

Egy kerek, munkával zsúfolt hét volt ez a mostani hét. Pedig úgy indult, hogy csak kilenc órát kell dolgoznom, ennyire kaptam beosztást. El voltam keseredve, hát így nagy lemaradásban leszek a pénzösszeszedős tervemtől (Italy Forever project van), illetve nemcsak a tervet nem tudom tartani, hanem még a hétköznapi nadrágszíjon is kell húzni, amin viszont már jobban nem lehet. Na és ekkor volt az a pillanat, amikor az egyik menedzser odajött, hogy adnék-e neki 50 fontot kölcsön. Erőst olyan volt a helyzet, hogy ha nem adom a pénzt, akkor további szívatások áldozata leszek. Este mérgesen kutyagoltam hazáig, gondolkodtam, vajon hogyan is lehetne ebből kijönni úgy, hogy. Aztán felástam az emlékezetemet a mekis belső szabályokról, ott volt olyan kitétel, hogy a menedzser semmilyen kapcsolatban nem lehet a beosztottjával, sem testi, sem anyagi vonatkozásban, hacsak nem tud erről az étteremvezető és nem tesz lépéseket az ügyben. A nyakatekert szabályozásnak általában nem vagyok híve, mert sok felesleges rézszexuálás is van közöttük, de most kifejezetten örültem. És aztán szóltam az étteremvezetőnek, hogy egy ilyen pénzmozgás felmerült. Ha nem akarná visszaadni a lóvét, hát akkor talán lenne egy vész-cérnaszál, persze biztosan ez nem csökkent veszteséget.

És aztán hogy-hogy nem, a csaj, a kölcsönkérős hirtelen nagyon kedves  lett és mérsékelte a szívatások számát (sajnos amíg nem tudom jól megvédeni magamat angolul, addig ezek a dolgok megmaradnak) és többet járt a nyakamra kérdezősködni. Hol lakom, hogyan közlekedem – ez volt az egyik téma és itt elmeséltem neki, hogy Thornton Heath-en belül merre vagyok és ez 25 perc erős séta minden nap. Mert amíg tudok sétálni, addig nagy baj nincsen, ingyen torna, ehhe, és ráadásul a napi 2 font buszpénz az megmarad. El volt szörnyűlködve a hír hallatán, el is mesélte másik embereknek, akik szintén a szörnyűlködés állapotába kerültek, nahát még ilyet, hogy valaki gyalogol ennyit, hát az öt megálló! (A belvárosban cirka 300 méterenként vannak a bus-stopok, szóval nagy cucc egy vidéki lábnak…)

El is kezdték kérdezgetni, hogy mi van, nincs pénzem buszra, mondtam, nincsnen erre. Aztán még megtudták azt is, hogy a British Múzeumba járok kultúrálódni, mert az ingyen van nyitva. Hogy nem megyek a Vue-ba mozizni az új filmekre? Hát pedig az a Szórakozás Kötelező Csúcsa! – ezt mind elkerekedett szemmel mondták nekem.

Aztán szépen felírta a menedzsercsaj a telefonszámomat és minden nap ettől kezdve felhívtak, hogy akarok-e menni túlórázni, mert hogy kellene. Hát akartam. Igaz, volt ebben olyan nap is, amikor a saját műszakom nyolc óra volt és még azt megtolták hárommal zárásig, ez nehéz. Főleg úgy, hogy nem készültem a hosszabbításra.

És erre föl szombat éjszaka, amikor végeztünk, A Sárga (egy másik menedzser fickó, aki a hétköznapi életemben most már mindig ezen a néven fog szerepelni) megkérdezi, látván hogy eléggé zsibbadt vagyok, Hey Elisabeth, do you have enough money? – majdnem ráugrottam :)

Ma még tolok egyet a szekéren, aztán holnaptól két nap day-off.

Szombati ujsag

Delidos reggeli melle mindig dukal egy rendes ujsag. Ez jelzi a hetvege kezdetet, hogy kenyelmesen kavezgatva terjedelmesebb szovegekkel lehet kapcsolatba kerulni, mondjuk a konyhaasztal melle huzott fotelban, olben egy kistanyerral. Nincs idokorlat, nincs zavaro figyelem-limit es lokdosodes, mint a tomegkozlekedesben.
A mai Guardian kepes hetvegi mellekleteben bukkantam a mellekelt kis szinesre a levelezes rovatban.
A leveliro a nyolc evvel ezelotti magyarorszagi latogatasa ota keresi a gyulai kolbaszt es a zoldpaprikat. A szerkeszto bevallja tajekozatlansagat es Johnny Pusztaihoz fordul, aki egy hentesmester Nottinghamben. Remek orszagimazs a valasza, ilyen paprikat csak Mao-n lehet kapni. En pedig senkinek sem arulom el, hogy nalunk a torok boltban ladaszam van. Pontosan olyan, mint Magyarorszagon. Illetve nem. Itt £1,6 kiloja es szep koverek, hibatlanok, mindig.
A gyulai kolbasz – nos, az meg mindig unnep :)