utolsó vacs

Úgy néz ki végre, hogy befejeződik a Sydenham biznisz. Holnap átmegyek egy másik házba, két hétre. Ma ráadásul kifizettem előre azt a két hetet, már csak le kell tölteni az időt. A főbérlő normális volt, igaz, most sok a másdolga, mert a ház kitakaríttatása, cuccpakolás és a többiek nyűgjei lefoglalják, annyira legalábbis, hogy kifizesse a szállítókat és a szemetest… a többit majd meglátjuk holnap reggel kilenckor. Gyorsan körbefényképeztem a házat, már legalábbis azt a részét, ahol előfordultam. Érdekes, az emeleten csak kétszer voltam fent a tíz hét alatt, de ott sincs semmi látnivaló, ajtók és lambéria minden, a szobák kollégium-style és ikea-minimál.

Vicces, hogy a kábé negyven kiló cuccom mekkora kupit képes okozni, ha kivonom belőle, hogy a negyede frissen mosott, akkor meg nem kupi. És amikor a lógatós dolgok száradtak, bevillant, hogy ez az egész egy szárítószekrény, ami meg egy kicsit labor-nosztalgia. De ma ezeken a csip-csup meditálásokon kívül nem történt. Megfőztem az utolsó vacs… jé, hát ennek meg pont olyan pörköltszaft kinézete lett… red leicester cheese… ízre kiváló, angol repertoár pozitív felére írom is már!

A teljes kiőrlésű lisztből gyártott pitára ráolvadt pár deka sajt, na agyő light-élet, gyertek kalóriák!

Este tíz múlt, odakint meleg van, tárva-nyitva minden, végre nyárillat van, a szomszéd aa család egész délután gajdolt és valamit ettek is a kerti füstben. Most meg a fiúk csavarták fel az erősítőt és falusi búcsúi bál van a konyhában, dobgép alapra tessék ráképzelni egy közepes Romantic nótázást, és közben egy diszkóscsávó hangja szól, aki lelkesíti a közönséget… Röviden összefoglalva, teljes az etnikai káosz az utcában, a fiúk még ki is mentek az udvarra és széles röhögések közepette cigánynótákat énekelnek hopp-hopp… legalább a macskabagzást elnyomja végre valami sörhangú dekoráció, a szomszédék meg tanulnak fájintos magyar virtust… na most elkezdődött az “Úgy szeretlek, úgy szeretlek” refrén, megyek, csenek sört…

Forget Google, ask me!

Eléggé zombi már a gépem billentyűzete, sűrűn morzsátlanítom, hogy bírja még egy kicsit, mert kellene. De mindezen ápolás ellenére mostanában sok vicces és még több bosszantó dolgot művel a beakadó Visszatörlés gomb és a szakaszosan működő nyilak is gyakran kavarnak el más helyekre a böngészőben. A tapipad vagy túlérzékeny vagy tuskó, na szóval helyzet van. Ebben a jó ‘vidám’ kis gomb-kavalkádban keveredtem el a blog statisztikájának abba a bugyrába, ahol a keresőszavakat listázza. Valaki beleír valamit a bármelyik keresőbe, majd a találati lista sokvalahányadik pontjából még képes ide is kattintani, aztán olvas valamit és végül nálam marad a nyoma. Egészen hihetetlen út ez.

Az egyes napok listáját látva kicsit vigyorogtam, majd aztán egy másiknál már nevettem. Két példát ki is szedtem gyorsan, másoknak is jusson.

Hogy az ide látogató talált-e hasznos infót, azt nem tudom, mert úgy emlékszem, ezekkel a témákkal – még – nem foglalkoztam mélyebben. Az egyenes kérdésre a válaszom: a telefon jöhet, a vascsövet kéretik mellőzni. A kapirgálásról meg elöljáróban annyit, hogy ugyan hülye tyúk vagyok, de amúgy nem vagyok oda annyira ezért a melóért, mindig megfájdul a derekam a hajolgatástól és sose látom rendesen a gyomlálnivalót. Ha lehetne, inkább a kanapén hencsergést választanám. A császárság az jöhet. Hogyan készítsünk sín makettet? Ezt nem tudom, gyufaszálból adnék tippeket, de mivel a fekete múltamban mechanika uv-ból több van a kelleténél, ezért statikai kérdésekben inkább mélyen kussolok. Szilárdságiakban is. Haladni kell a korral, a divattal, készítsél inkább Sün! makettet… És végül igen, ha a room is very small, akkor ott nincs tánc, csak fekvés.

×

Igen, és azt is tudom, hogy az internetes szleng szerint a címben idézett mondat helyesen úgy van, hogy Fuck Google Ask me! de mégse akartam szexszel kezdeni mindjárt…

Piros Pünkösd napja elé

“Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele”

/Balassi Bálint/

Talált, süllyedt!

Egy Britanniáról szóló tankönyvben találtam a képet, rögtön kiszedtem belőle ide, mert amolyan ‘egy képben s talán a lényeget’ módon fogja a helyzet kulcsát. Kijöttem ide, repültem, azóta sem találom az északot és az itteni világ olyan kékködösen működik…

Szembejött szentencia

Egy lépéssel máris előbbre jutottam a mostani kínzó kérdéseim válaszolásában. Kaptam egy kérdést, hogy amikor megérkeztem Londonba, mi tetszett és mi nem, körülbelül ez volt a kérdés kezdete és a kultúrsokk mibenlétéről kell majd beszámolnom. Korrekt kis kérdés ez, lassan két hete kotlok rajta, valahová el kll jutnom egyszercsak. Biztosan erről is álmodok mostanában.

Az étteremben is egy érdekes és feszült nap volt, nagy forgalom, vagy ahogy itt ezt mondják, ‘busy day’, bár ez a kifejezést mindenki használja és ha őszintén írjuk fel a tartalmát-értelmét, akkor arról van szó, hogy a normának számító láblógatáshoz képest dolgozni kellett folyamatosan, és nemcsak a bevándorlóknak, hanem az angoloknak is.

Melegem lett a végére, a kinti hő is már az észlelhető celziuszokba kúszott fel, aztán ha már amúgy is a központ felé vagyok, hát benéztem a könyvtárba. Egyszercsak előugrott az itt mutatott könyv és mindjárt az elején abból pár mondat. Az első kettőt rögtön írtam a noteszba, mert annyira a naphoz illett.

That verbal communication must surely be as vivid and exhilarating as the paintings it describes. In it, the writer has obviously had at his elbow a formidable palette of words, none of them, incidentally, rare or quaint or outlandish, but words selected and blended to create a crystal-clear word-picture and a raw feeling of high excitement.
That is what communication, spoken or written, is fundamentally about – clarity and emotion: clarity to get your thoughts across unambiguously, and emotion to attract attention and convey feeling.

A pontos fordítást még nem tudom mellékelni, mert még én is hiányosan értem, viszont a kapcsolódási pont itt van kerek-perec. A lényeges három szó, ami köré szövődik az egész problémakupac: crystal-clear, clarity and emotion, azaz kristálytiszta, világos és érzés. A gondolatokra, a közölnivalóra vonatkozik az egész és tulajdonképpen válaszol a mit, hogyan, miért kérdésekre. Mit akarok mondani? Hogyan mondom? Miért?
Azt hiszem, itt van a hantolás a kutya felett, amióta benne vagyok ebben az ánglius világban, a kommunikáció köztünk valahogy megváltozott, a világ és köztem most elcsúszott valami. Jönne a mondanivaló, de nem értem, és nem csak szóbeli eltéréseink vannak, hanem gondolatmenetiek is, szokásbéliek is és érzésbeliek is. És erre a sokkhelyzetre való tekintettel én is mondanám a magamét, de hogyan? Meg mit is mondjak, hogy klappoljon a kinti világgal?
Látok egy szituációt, arról gondolok valamit, de nem tudom elmondani, mert az én szavaim (hiába tükrözöm angol szavakra) csak nem állnak össze mondatokká úgy, hogy átmenjen a megoldás a másikhoz. Ezen most jól megsokkosodtam és ha nagyon rámjön néha a hazamenés, akkor mindig veszek egy szótárat dühből, kinyitom valahol és elkezdem olvasni, ettől megnyugszom, felírok egy-két okos mondatot és továbbra sem értem az ángliusokat. Ahogyan beszélnek, az már tisztul, de amit beszélnek!?
(A könyv maga egy érdekes kiadvány, szótár, de úgy szótár, hogy nekünk is kell benne dolgozni. A-tól Z-ig vannak a fejezetek elnevezve és az A-s fejezetben a-betűvel kezdődő szavakkal foglalkozik. Például nekünk kell kitalálni – van egy ilyen rész a fejezetekben – hogy a felsorolt szavak mit jelentenek, mindegyikhez van három választás melléírva. Van benne még szógyűjtemény, értés-ellenőrző gyakorlat és számos más apróság, ami segít abban, hogy ellenőrizzük, vajon elég sok szót ismerünk már ösztönösen és pontosan, vagy van még valahol tanulnivaló. Belelapoztam, nem egy upper-intermediate szint, hanem még tudományosabb. Ezért az idézetért viszont érdemes volt elkezdeni a bevezetést.)

Házbéli ügyek

Szombaton mondtam a főbérlőnek, hogy szeretnék elköltözni máshová, megkérdezte hogy letelt-e a 60 napom, letelt. Mondja, jó. Aztán elment. Örültem, hogy vita és véleményezés, kérdezősködés nélkült ment az egész.

Tegnap kiderült, hogy a ház bérletét a jövő hónapra már nem újítja meg, vasárnap a többiek átmennek egy másik helyre, ami friss szagú, jó állapotú és kisebb. Hét személyes csak, ez szintén egy nagy előny. Este el is mentek a fiúk megszemlézni a terepet, tetszik nekik (rend van, tisztaság, ihajja) és azóta mindenki a szobaválasztás-rendezkedés lázában ég. Kérdezgetik tőlem is, hogy hát én akkor hová megyek. Mesélem a június közepi dolgokat, ennyi. A közbülső két hétről viszont nem tudok semmit, erősen remélem, hogy normális hely lesz arra a tizennégy napra, bár a főbérlő még nem mondott erről semmit. Legkésőbb szombaton szólnia kell.

Viszont ami aggaszt, az a posta és a várt levelek. Az útlevelem még a Home Office-ban van, ha szombat reggelig nem jön meg, akkor gáz lesz. Átirányítani talán még nem késő, próba-szerencse alapon megoldom. Az összes fontos helyen cserélni kell a címet, érdekes lesz. Még jó, hogy van egy listám a fekete noteszban, hogy hová adtam meg ezt a Sydenham road-os címet és fontos. Bank, ügynökségek, etc.

Itt a régi házban már annyira le van lakva az infrastruktúra… és a társaság is eléggé vegyes… habár jó helyen van a központban… jobb lenne egy melegebb hely… milyen lesz vajon az újban a konyha, az ágy, a fürdő… megannyi félbevágott kérdés kering a fejemben, de hát “Don’t worry” szokta volt mondani mindig Magda a mekiben, hát akkor jó, nem aggódok. Korábban ez úgyse az én reszortom volt, talán most se kellene csinálni. Hát jó, akkor most cucc-redukálásba fogok és lomtalanítom a vagyonomat ismét, de most nem kell már a 20 kilós határt tartani, ez már pozitív fejlemény.

((Azt nem tudom, hogy bunkóság-e a többiekkel szemben, hogy nem megyek el gázkártyát feltölteni, tegnap este óta nincs melegvíz-fűtés, csak mert egyrészt nincs szabad pénzem, fogalmam sincs, meddig fogjuk a pénzt arról elhasználni, beszámítja-e a főbérlő most a lakbérbe vagy már utolsó mindenmindegy állapot van, másrészt meg nem is szeretjük egymást annyira, hogy szívességeket tegyek. Ők nem állhatják a kövér embereket, egyikük meg is mondta, aztán voltak még beszólások-amit-nem-voltam-hajlandó-hallani a takarításra és mosogatásra, ó, ez egészen érdekes dolog. Vajon miért feltételezik, hogy minden nő imád takarítani és úgy veszi, hogy az szükséges része a napi létezésének. Nekem például nincsen ilyen részem és hobbim. Van itt pár hangoskodó alak, aki kezéből csak úgy kiesik a koszosedény-koszoseszköz a pultra, lehullik a hagymahéj a padlóra, asztalon marad a szaftostányér és (a mellékes helyiségeket említeni sem szabad) ha esetleg arrébb tesznek egy újságot az asztalon, máris jön a zsolozsma, hogy “én takarítok itt, bezzeg más nem, ezt is nekem kell megcsinálni”. – Tudom, hogy az ilyen mindig célzott irányú és egy fura játszma része. Először még féltem is, hogy nyílt vita lesz, de azt nem merte senki kockáztatni. Kínos pontossággal elmosom magam után a vackokat és rendben tartom a hűtőpolcomat, a többire viszont nem vagyok hajlandó. Nekem nincsen ilyen napi létezésem itt. Sokat vacakoltam rajta, hogy megéri-e ez a bunkóskodás, de sehogyse vitt rá a hajlandóság, hogy közösségi életem legyen itt, mostanában erősen vigyázok a csereértékekre. Érzelmi alapokon meg csak akkor tudok működni, ha kicsit is biztonságot érzek és eddig minden eseményből azt következett, hogy csak magamra számíthatok, rájuk nem; aki jó fej volt, az már elment és jobb, hogy nem eveztünk mélyebb vizekre, mint például magánélet-kibeszélés. (Azt hiszem, az ilyen helyzetekben a magánélet és a szeretteinkről való mesélgetés sebezhetőségi pontnak számít, azt pedig ki hagy szívesen látható helyen? Talán meg lehet szokni ezt is egyszer, de sejtem, ebből még bajok lesznek. Nem ebben a társaságban van a jövőm és a bizalmam.))

kávé, müzli, ropogás – reggeledik

Egy ideje nehéz és váratlan álmaim vannak, aforizma-tömör következtetésekkel ébredek és a nap többi percében rágom ezeket. A változások emésztése ez és a gubóban alakulás folyamata lehet, ennyi a sejtésem. Vetkőznöm kell a rossz szokásaimból, célfeladat tán, majd álmodom hozzá a hogyanokat.

Az időjárás itt olyan, mint otthon a politika

Csendesen szemerkél az eső, nincs az a gatyarohasztó meleg, tegnap megbeszéltük a helyiekkel, hogy ez Anglia, ennyi a nyár. Most már nyár van és ilyen lesz őszig, néha majd persze jobban süt a nap. Azon gondolkodom, hogy régebben otthon, amikor azok a forróságok voltak, meg amikor kinyiffant a lázmérő a szobaasztalon csak úgy fekvésében, olyan levegő jött be az ablakon, na akkor sokszor mondogattam, hogy “de nagyo kiegyeznék a mindennapi 24 fokkal!” Tessék, itt van most meg.

Egyébként napfényhez a sok eső ellenére egészen jól hozzá lehet jutni, mert mostanában roppant sokat világos van és ez jó.

Kifigyeltem, hogy nagyon-nagyon sokszor az ángliusok is úgy kezdik a beszélgetést, hogy lecsekkolják egymást, mi a véleményük az éppen adott időjárásról. Az esőre elég sok szavuk van, tényleg, azt a ‘rain’-t, amit nálunk úgy nyomatnak a tankönyvek, azt itt csak a nagyon tudományos időjárásjelentések említik, a közepesen populárisak emlegetik, de inkább ragozott változatban mondják a nap jellemzésére, hogy ‘rainy’. Hétköznap meg water, shower, humid, drizzly… Néha van úgy, hogy szidják, aztán gyorsan témát váltanak. Pont mint nálunk a politia, kezdetnek jó lesz, kicsit lehet szidni, aztán ezután jöhet is a fő téma.

Egyébként további megfigyeléseim alapján az időjárásról való tárgyalás aztán evvel a pár szóval ki is merül és a népek itt rá se hederítenek, mi folyik az égben/égből. Csak ha már nagyon zuhog, akkor rázogatják dühösen a nyakukból a vizet. Azt már megtanultam az étteremben, hogy ha ilyenkor mosolyogva ajánlok nekik egy csésze teát, akkor azt jó néven veszik és visszamosolyognak, végül azt kívánják, hogy teljen a nap kellemesen tovább.

Camden Lock piac – esszencia

Nem is kell magyarázni, itt minden látható, ami Camdent jelenti, a piacot, a nyüzsgést és a mindenszabad-ot. Andi, a Madárguru lőtte a képet, én meg a tollaival ékeskedem.

No simple

Térképekkel kapcsolatban többszörös annamáriával találkoztam a rendszerben, nemrég egy véletlen térképelhelyezésnél jöttem rá, mi is volt nekem a bajom Londonnal az első napokban és most jöttem rá, hogy ez nem múlt el még teljesen, sőt.

Kezdetnek itt van mindjárt két fotó. A képek egymáshoz nagyon közeli helyeken készültek, az első az egy turistatájékoztató és iránymutató oszlopon volt, a második meg a buszmegállóban, az előbbi oszlop mellett öt méterrel.Összehasonlítási pontként jól használható egyszer az az ovális részlet, amelyik néhol zöld, először a kép jobb oldalán van (félig látszik), másodszor meg a bal részén. Az igazi világot a googlemaps-ból szedtem, ez megegyezett a kezemben tartott utcatérképpel is, na ott az ovális alul és balra van. A Finsbury Circus a becsületes neve nem utolsó sorban. Ahol álltam, oda böktem a piros jelzőt. Másodszor meg – jól eldugva ugyan – látható mindkét térképen az északi irányt jelző N betűs nyíl, iránya elég meglepő. Az itt egyébként szokásban van, hogy úgy mutatnak térképrészleteket, hogy az észak nem felül van és nem függőlegesen.

A buszos térkép – ez volt a feltűnő – mintha könyökben elfordulva ábrázolta volna a terepet, a turista-kép meg fejjel lefelé. Na ilyet még nem láttam. Olyan már volt, hogy a táblatartó karóra feltett busz-útirány jelzőn az aktuális pont az legfelül volt és a még hátralevő állomások azok csorogtak egy vonalon lefelé, ez második ránézésre megszokható, főleg úgy, hogy a metróban is így szokás jelölni. Felülről lefelé olvasni oszlopot, hát logikus valamilyen szinten. Ezek a térképek így viszont sehogysem. Ha nézem a turista-tájékoztatót, azon ott is van az előre mutató nyíl, a terep meg mégse ott van… Gyanús a térkép-forgatás… vagy nálam van tekerés a fejemben? Én nem szoktam forgatni a térképet és egyetlen helyen tévedtem el nagyon, Velencében, az igaziban, de ott nagyon, azóta se máshol. Viszont amióta itt vagyok, van valami furcsa északtalanság a fejemben és nagyon megzavar, sose tudom, hol vagyok a merre és hát hazafelé…

Itt van a használható változat, google az én barátom.

Végül nem mentem se busszal, se oda, ahová akartam, hanem felnézve az égre éppen látszott a Gerkhin épület csúcsa, jól körbekerülve meg is találtam, utána meg véletlenszerűen belevágtam az utcasűrűbe és bármit találok, jó lesz – ezzel az elgondolással pont megfelelő helyre lyukadtam ki, pályaudvar, meki, metró és busz, ami hazavisz.

Kezdem érteni, miért szeretnek az emberek inkább kérdezősködés útján tájékozódni. Az udvariassági formulájukba biztos nem fér bele, hogy azt mondják, ez a térkép vagy amaz rossz, hibás, inkább nem használják vagy kikerülik és megkérdeznek helyette mindenkit. Hát, lehet így is élni, de ehhez jól kell tudni angolul, úgyhogy még egy kötelező ok, ami rá fog venni a további tanulásra. Kényszer, jaja.

Simple

Kihorgásztam egy szép képes kiadványt a napi postai szemétből. Ingatlanok értékesítésével foglalkozott, de nemcsak egy szokásos hirdetési újság volt, keretes fotókkal és rövidítésekből álló mesével mindenféle bungallókról kacsalábon. Úgy indított, hogy szájbarágósan körbemagyarázta, hogyan is lehet nekem, egyszerű földi halandónak olyan álmot kitalálni, amelynek a végén saját ház lesz saját pénzből. A magyarázat a végén arra lyukadt ki, hogy ilyen álmot ne is merészeljek, mert csak és különben is az túl nagy álom. Hanem inkább álmodjak lépésről lépésre és válasszak az ő ajánlataikból. Naháp. Annyira meglepett eme logika, hogy rögtön lapoztam a szótárat, kucorodtam a papír mellé és elkezdtem a cikket szavanként emészteni. Én eddig úgy hallottam, merjünk nagyot az álomból, amíg bírja a kanál, nade itt?! itt, ahol van tej is és méz is és még folyik is? itt ne álmodjunk?! A bevezető oldalakon aztán pénzügytankönyveket alázó magyarázatokkal leírták a pénzszerzési és -beosztási módokat, nekem remek nyelv- és szokás-tanulás volt, valamint nem utolsósorban kapitalizmus-lecke, ha majd én is kőgazdag leszek, így intézem az ingatlan-beszerzést.

No, haladok tovább, a következő lapokon jöttek a szebbnél szebb házak, lakások, panelházak, sorházak és belvárosi csoda-kecók. Ár, finanszírozási mód, időtáv, kinek ajánlják, miről/kiről híres a környék (sznobfaktor) és így tovább, az összes lényeges információ szerepelt a képek mellett. Apropó, az újság ingyenes és olyan kiállításban jön, mint otthon a Lakáskultúra.

A kellő hosszú bemelegítő és lelkesítő fejezetek után egyszercsak hopp! Egy tévés arc és egyben pénzügyi újságíró ugrik a lap bal szélére és hogyaszongya: Győzd le a csődöt! Nosza-hoppsza, oda is tapadtam a lapra, a bemelegítés után már nem volt szükség további figyelem-hergelésre, jöttek is a tanácsok sorban, kilenc pontban. A negyedik lesz most az érdekes, amely úgy kezdődött, hogy “Takarékoskodj úgy, hogy légy zsugori. A zöld módszerek általában a legolcsóbbak, úgyhogy csatlakozz a faölelőkhöz és spórolj pénzt.” A faölelők ténylegesen a tree-huggerek és itt a szlengben azt jelenti, hogy zöldszívű, azaz zöld gondolkodásmóddal zöld életet élő ember. Az a) pontban kiegészíti azzal, hogy használjunk fel mindent még egyszer, ami a háztartásban előfordul, ez ismerős már itthonról is, újrafelhasználni dolgokat egészen kreatív dolog, szerintem nálunk régebb óta hagyomány. Gondolok itt a magyar guberál szakkifejezés mindenféle árnyalatára. A b) pontban meg az jött, hogy hasznosítsd újra a régi mobiltelefonodat pénzért. Mindjárt következett a link, hogy www.envirofone.com, aztán én oda akkor azon melegében el is látogattam és leesett az állam.

Mivel az állam én vagyok, és én nem eshetek le/el itt most, hát gondoltam, egye fene, kipróbálom ezt, mi bajom lehet. Egyrészt nem kell nekem használhatatlan harmadik telefon, másodrészt jó kis fontok jönnek majd a bankszámlámra, harmadrészt ámulat, hogy mennyire egyszerű ezt elintézni, negyedszerre meg esetleg kéne enyhíteni valamit a nájlongyári részvételemmel okozott ökológiai ámokfutáson, he.

Az első lépés annyi volt, hogy regisztrálni kellett egy email-címet és egy valódi címet, névvel, telefonszámmal. Jó volt a netünk, így ez a folyamat a visszaigazoló levélre kattintással együtt csekély egy percet vett igénybe.

Az elektronikus adatok ellenőrzése és visszaigazolása után mindjárt be is lehet adni a telefon adatait, sitty-sutty jött is az ajánlott fontok száma, roppant kedvező egyébként, forintban nem adom meg, mert kétszer annyi, mint a beszerzési ár volt. Azóta meg használtam is, de nem jött be a stílusa, tudása; másnak itt nem kell az ismeretségi körömben, kikódoltatni nem éri meg, blabla, szóval megválunk egymástól, hiába volt trendi lapos és fekete. Na több itt a szöveg, mint amit aztán tenni kell… a telefon eladása az ajánlott ár elfogadását jelentő tovább klikkeléssel megtörtént, következhet a második lépés, amiben is az áll, hogy akkor most ők, az envirofone.com küld nekem egy szép kis pufiborítékot pár napon belül, amibe én beleteszem jól a telefont, bezárom, postaládába viszem, borítékon bélyeg már fizetve előre, és aztán huss. Oké, nagyob használt és régi telefon lepasszolása esetén az általuk ajánlott könyvelt kézbesítéssel való postázás nem éri meg feltétlenül, mert az öt fontba kerül, de ahogy tapasztaltam, itt megbízható a királyi posta. Egyébként a postára battyogás talán a legnehezebb és leghosszabb az egész történetben, most akkor következzen a harmadik rész, ahol is vissza kell ülnünk a fotelunkba és várni, hogy megérkezzen a pénzescsekk a kialkudott árral. Ez a mi postai csomagunk átvétele és tartalmának műszaki átvizsgálása után 5 napon belül megtörténik, feladják a csekket és kész.

Hát elmondani hosszabb macera volt, mint az egész klikkelgetés és olvasás. A honlapjuk szerint a 4 évesnél fiatalabb szerkentyűket eladják újra a piacon, a 4 évesnél régebbieket pedig viszik a bontóba azonnal, pontosan úgy, ahogy egy EU-irányelv javasolja.

Hát erre a két döbbenetre (hogy gyakorlatilag kisujjmozgatással megszabadulhatok egy elektronikai szemetemtől, illetve hogy pénzügyi gondolkodásomba gyökeres változást kell hoznom) meg is ettem egy fél üveg oliviabogyót, olaszt. Nemrég megküzdöttem egy méretes mangóval, de gyakorlatlan vagyok még a növénnyel, mert nem ismertem fel a nagy piros darabról, hogy kell még érlelni-puhítani, ezért 39p költség volt a tanulás, hogy a mangó éretlenül krumpliízű és keménységű. Vagy tán nem is mangó volt?!

Douglas Adams hivei Croydonban inkább máshol mászkáltak, mint én, mert nem találkoztunk össze, mentségéül szóljon a városiaknak, hogy ma hivatalos munkaszünetes Bank Holiday volt, ami azt jelenti, hogy dolgozni és pénzt fialtatni nem kell, de vásárolni azt lehet, úgyhogy tömeges soppingolással múlatták a helyiek az időt.

Több kalandra nem futotta ma, kint szemerkélő eső volt és este tízkor még világos.

Don’t Panic, it’s a Towel Day!

A towel, it says, is about the most massively useful thing an interstellar hitchhiker can have. Partly it has great practical value. You can wrap it around you for warmth as you bound across the cold moons of Jaglan Beta; you can lie on it on the brilliant marble-sanded beaches of Santraginus V, inhaling the heady sea vapors; you can sleep under it beneath the stars which shine so redly on the desert world of Kakrafoon; use it to sail a miniraft down the slow heavy River Moth; wet it for use in hand-to-hand-combat; wrap it round your head to ward off noxious fumes or avoid the gaze of the Ravenous Bugblatter Beast of Traal (such a mind-boggingly stupid animal, it assumes that if you can’t see it, it can’t see you); you can wave your towel in emergencies as a distress signal, and of course dry yourself off with it if it still seems to be clean enough.

So long Douglas, and thanks for all the fish!
Towel Day

Vásárfia

Van már nekem egy ilyen és azóta nagyon boldog vagyok. Továbbá. Ismét hűtőmágnás vagyok, baráti ajándékozás után, bögre már van, mi baj lehet egyáltalán? A szuvenír-szokásokból már csak a hímzett felsőruházat (röviden london-póló) hiányzik, de ahhoz megfelelő társaság kell persze illetve kicsivel nagyobb kőgazdagság.

×

Háááát az úúúgy volt.. hogy hosszas tanakodás után előkerült a feleletválasztó kétfontosom és eldőlt, hogy megint Camden Townba megyünk és a tervezett erdőjárás lesz a következő szép szabadnap programja. Most úgy mentünk, hogy előbb a Little Venice-t néztük meg, alaposan, fénykép, kacsák, madárhatározás, utána fogtuk az irányt és a térképet, azzal elindultunk a Regents Canal partján. Ez jelzett turistaút és remek szórakozás, az útikönyv szerint két óra hosszú sétácska, nekünk úgy sikerült ezt négy óra alatt megtenni, hogy kábé ötméterenként leálltunk öt percre fotózni. Mire a Camden Lock-hoz értünk, betelt a fejem képekkel, így a hétvégi piaci nyüzsgést most nem fényképeztem, milyen csuda alakok voltak ott pedig! Megint egy másik részletével ismerkedtünk és még mindig maradt nézetlen rész és valahogy úgy vagyok ezzel a városrésszel, hogy jól érzem ott magam, bár lakni nem tudnék errefelé, azért jó ide jönni. Kíváncsi vagyok egyébként a kapható ételekre is, zárás körül már minden menü 3 font és a távol-keleti adagok hatalmasak. A anybag2fonts fánkokat már megkóstoltam, rendben volt, négy nagy karika édesség és elég tömény is volt vacsorára. Most a Cyberdog bolt volt a nagy dobás, nagyon futurisztikus és fel is lehetett próbálni a jelmezeket, már ha volt éppen méret. Bár fotózkodni ott bent nem lehetett, azért a gúgli az én barátom és linkeli a boltot. Zúgott a zene és neon volt a fény, láttam páros patás cipős punkfejeket és hájas pirszinges macákat és ufóbőr nadrágot. Az volt a szerencse, hogy a legtöbb cucc két méretben volt csak kapható és a legnagyobb is fele akkora, mint az enyém, így remek összegek maradtak a bukszámban. Egy bejárati ajtós fénykép pont elegendő, coming soon.

Kicsike közlekedős videók következnek

A szerdai ügyintézés végén (be kellett mennem az ügynökséghez az Earl’s Courtra Central Londonba) úgy gondoltam, hogy visszafelé másik úton megyek haza, ami nem lesz a leggyorsabb, de megint olyan útvonalat találtam, amelyen még nem jártam. Ezt egyébként sokszor gondolom, és sokszor teszem is így, elég csak a Tejfel-tornyos mászkálásokat említeni. Most se csalódtam, sőt, ellenkezőleg, találtam olyan városrészeket, amelyek kívülről roppant hangulatosak és hangosak és fotogének, ahová majd vissza kell menni, kőgazdagság idején még enni is vissza kell térni. Hazafelé sikerült megint elcsípni egy double-decker első ülését és eléggé tiszta ablakokat, mehet hát a fotózás és most kipróbáltam a fényképezőgép videózó funkcióját is, a szembesütő esti napfény az nehezítő tényező volt, illetve a felvételeken látszik, mennyire imbolyog ez a nagy piros doboz a jó angliai utakon. A jó jelző itt most komolyan jót jelent, semmi irónia nincsen benne. Jöhetnek akkor a másodperces szösszenetek, itt vannak sorban: 1 2 3 4 5

Postafordulta

A kedden feladott irataim rendben megérkeztek a Magasságos Hivatalhoz, ánglius nevén Home Office-hoz, ahol is azonnal jegyzékbe vettek, majd siettek hálájukat kifejezni, hogy jelentkeztem a regisztrációra. Azután gyorsan levonták a bankszámlámról az ehhez szükséges összeget és a papírkupacomat a megfelelő irodista asztalára tették.

The application will now be passed to a caseworker for consideration.

Ezt onnan tudom, hogy a ma reggeli posta hozott egy levelet tőlük, melyben mindezt leírták és akkor ezt a levelet én most bemutatom a mekiben az legfontosabb embernek (na ebben egyáltalán nincsen különbség Magyarországhoz képest, itt is úgy van, hogy a munkaügyi osztály a Mindennek Az Ura), aki a fő munkaügyes és ekkortól én rendben vagyok.

Ha ma még kidob az ágyam, akkor elküldöm az ügynökségem papírjait is gyorsan, ha már ott van az útlevelem a hivatalban úgy is, akkor ne üljön ott hiába. És ekkortól a másik helyen is rendben leszek, remélem, munkát is küldenek, igencsak jól jönne!

Ez volt a Tetszik Rovatom legújabb pontja, hamarosan megérkezik vissza az útlevelem is, fene tudja miért, de most nagyon rosszul veszem a hiányát, ha nincs itt, én semmi vagyok. Kicsit maradt a magyar személyim, de az is mindjárt lejár és már alig látszik valami abban a kis piros könyvecskében. Oppsz, ennyi lenne hát egy állampolgár? Csak egy pár papír? Filozófiai mélységek helyett most inkább mégis felkelek és intézek egy szendvicset, angolféle teával és aztán kimegyek már végre, mert SÜT a nap.

Ja és. Ma majdnem mentem túlórázni nyolc órát a bohóchoz, mert tegnap kérdezték bent, hogy ráérnék-e, mondtam igen, végül aztán mégsem hívtak. Most aggódhatok megint a jövő heti bevételről, mert az most sovány lesz az igényeimhez képest. Valahogy ki kell hozni a költözési költségeket, ez a Home Office (bármilyen jól is ment eddig) és a kaució kicsit sok pénz egyszerre. Ez volt a nyavalygós rovatom, de gyorsan berekesztem.

Thurloe Square, SW7

A Google Maps segítségével, pontosabban annak Street View opciójával lehet látni egy klassz kis képen, milyen ez a ház. A Thurloe Square, SW7 keresőszót beírva és bekapcsolva az utcanézőt, máris indulhatunk, el kell fordulni a házszámos oszlopoknál, egy kicsit menni előre, amíg láthatóvá nem válik a következő utca, a South Terrace, ezen a sarkon áll a ház. A ház hátsó része a South Kensington vasútállomásról kiinduló sinekre néz és nagyon furcsán háromszög-szerű az egész. Nehezen lehet elképzelni, hogy a legszélső szobába a muskátlin kívül még befér valami, de láttam ott függönyt, ami életet jelent, így nem elképzelhetetlen, hogy laknak abban.

Egyébként itt elképesztő helyeken tudnak lakni a népek, kicsiségben és nagyságban minden szélsőség előfordul, sőt! Pincében, lépcső alatt, padláson, galamb mellett, garázsnál és hídpárkányban, mindenféle lakást lehet találni és lakni. Jó pénzért persze, mert drága itt a lakhatás, bárhová megyünk. A magyar árakat már nem is szabad szóba hozni. A minőség az megint egy teljesen más kérdés, a patikatiszta valódiújtól az ótvar majdnembádog viskóig minden előfordul. Tapasztalataim szerint itt a “normális, alap” szint az a magyar “nyócker” kategóriával versenyez.

Illetve még egy. Itt a vasutak mellett egészen kényelmesen lehet lakni, ugyanis a vonatok nagyon csendesek. Mi is vasút mellett vagyunk, két ház van közöttünk és a sínek között. Kicsi házak, nagy sínek. Mégse halljuk a vonatok zaját, se kerékcsikorgást, se vagonhuppogást. Sőt, néha még a felüljáró hídon se halljuk a közlekedést, ha mondjuk a Gatwick Express suhan, az tényleg suhan. Egyetlen egy hangos, a szupergyors csatornaalagút-járó Eurostar villanymozdonya. A St. Pancras pályaudvaron csellengve elkaptam egy megérkezését, zúgott mint a veszett fene, no ez akkor az egyetlen eddigi kivétel. A metró sem nagyon hangos, bár az zakatol egy kicsit, főleg a felszíni részeken.

Így aztán egy cseppet sem elképzelhetetlen, hogy ebben a vasalókeskeny házban lakik jó pár ember, aki felülről tudja a menetrendet.

Kellő elégtétel napja ez a kedd

Az egyikről van is fényképem, mindjárt mellékelem, és megfelelő megelégedéssel tölt el, hogy létezik legalább egy ember itt, aki nálamnál is rosszabb angolból. Eddig azt hittem, hogy nem létezik ilyen, de meggyőzött az ellenkezőjéről kettő darab kartontábla az utcánkban egy frissen festett kerítésen. Íme az egyik.

Azért nem állok ám meg ezen a szinten boldogan és ölbetett kézzel, hanem tanulok tovább keményen. A cél, hogy legyen még két ember, akinél jobban tudok angolul, és akkor már hárman lesznek nálam kisebbek úgymond, és akkor pontosan azt csinálhatom, mint ma velem az étteremben. Egy rabszolga és három menedzser, és a szituáció a felmosás. Az első kérte, megmondta, mit szeretne, elkezdem csinálni. Jön a második, állj, nem jó. Kérdem, hogyan akkor? Mutatja, oktat. Oké, csinálom akkor úgy. Állj, jön a harmadik manager, na ő a bigboss, nem jó, miért nem úgy csinálom, ahogy ő mondja, hát mondom, nemtom, mondakkor, nekem közömbös. Kioktat, mutatja. Erre én, kicsit konfúz arcot vágtam, bambásított tekintettel, aztán kivették a kezemből a felmosót és megcsinálták. Akkor most én nyertem ugye :)) De tíz perccel később azt már nem bírtam ki, hogy be ne adjam az ívet.. Kérdezték, na minden oké? Hogy vagyok? Válaszoltam csípőből, hogy rendben vagyok, de csak akkor, ha eldöntik, hogyan is kell helyesen felmosni. Erősen vigyorgósra állt a szám és vártam, ki mit válaszol. Meglepetésemre be akarták bizonyítani, hogy azért vagyok ilyen zavarodott, mert megtévesztett a túl sok információ. Nem, nem, én rendben vagyok, és felmosni is tudok (pár négyzetkilométernyi tapasztalattal, ami nem kopott sehogyse el), csak mondják meg, mi a helyzet. Big boss – big standard, little boss – little standard?

Csak a cseh lánynak esett le, hogy itten márpedig csőbenhúzás fennforgás van és lazán bokánrúgott.

Azután maradhattam három és fél órát túlórában. De az angolom javulásnak indult, már csak ötvenszer számolok magyarul a százból.

×

Nos, kezdek unalmas, hétköznapi és angolbaszűkült lenni, csipcsup problémákkal foglalkozom, mikor pedig olyan nagy a költségvetési hiány és a makilopott-hovásüllyed kérdéseket kell megvitatni! Apró alapvetéseim, hogy hogyan lehet felfedezni idenkint, hogy ki a nemmagyar és kiamagyar, és hogy hol lehet tejfölt kapni, semmi és semmi ahhoz képest, hogy rájöttem, mi az oka a nekünk jutott elmaradásnak, mi mutatja, hogy figyu, magyarok, váltani kell! Az, hogy idekint a bélyeg már öntapadós, nekünk otthon meg még mindig nyalni kell!

Hivatalos ügyek

Itt az ideje, hogy a hivatalos angliai munkavállaláshoz elintézzem az utolsó fontos papírt. A munkaszerződés aláírásának napjától kezdve 30 napon belül be kell jelentkezni a Home Office UK Border Agency-nél.

Ha az új munkaviszony kezdetétől
számítva egy hónapon belül nem nyújtja be a kérelmet, a munkaviszonya törvénybe ütköző, és megszüntethető.

Az itt élő magyarok szakzsargonjában ez egyszerűen: “intézed a Home Office-t”. Az ángliusok WRS-nek mondják, főleg telefonban nehéz érteni, de persze úgy is elismétlik, mert fontos. Ebben az országban az emberek túlnyomó része betartja a törvényeket, a cégek is, már ami a munkaidőt, munkabért és foglalkoztatási ígéreteket illeti. Ha azt mondják, hogy a munkaidő 14:00-kor kezdődik és 16:00-ig tart, akkor az 95%-ban úgy is van és 14:01-kor már illik lengetni a kalapácsot, mert hamar lapát nő az ember alá. 16:01-kor meg már az öltöző felé kell menni. Ha nem így akarják, akkor szólnak. A túlóra-kifizetés az más kérdés, ha előtte megmondják, hogy lesz érte pénz, akkor az 95%-ban úgy is van. Ha meg azt mondják, hogy nincs munka, nem kell menni, az is úgy van.

Na tehát most mindenképpen el kell intéznem ezt a papírt, használnom kell a jó öreg királyi postát, kell pár útlevélkép (amit hoztam, elfogyott és most sajnálom, hogy olyan helyekre adtam oda, amiből egy penny haszon nem jött) és hat-hét nap türelem, míg visszajön az útlevelem.

Érdekes, az ügynökségnél eddig nem volt arról szó, hogy kell nekik WRS, erre ma felhívnak, hogy mostantól van rá 30 napom elintézni. Oppsz, a mekiben előbb meglesz, itt a héten már intéznem kell, mert kifutok az időből. Egyébként az elküldést igazoló papírt ha bemutatja a munkaadójának az ember, az már konkrét intézésnek számít, az elbírálás eredménye (egy konkrét szám, pont úgy, mint az NI) amúgy is megérkezik hozzájuk.

Hát akkor ma már nem halogatom tovább a dolgot, arcmosás, hajrend, hajrá. És könnyebb leszek 90 fonttal.

A legfontosabb információk az UK Border Agency honlapjáról megszerezhetőek, magyarul is.

Ha változik a munkáltatója, vagy máshol is munkaviszonyt létesít, tájékoztatnia kell a WRS csapatot, akiktől kap az új munkáltatójánál való munkavégzésre jogosító új igazolást. Tájékoztatjuk, hogy a munkáltató
változása miatti kérelemre díjat nem kell fizetni.
A rendszer alapja a folyamatos munkaviszony – nincs korlátozva, hogy egy időben hány munkaadónak dolgozik.
Meddig kell a munkahelyemet a WRS rendszerben regisztráltatnom?
Összességében legfeljebb 30 nap megszakítással 12 havi munkavégzés után megszerzi a Szerződés szerinti teljes jogokat, és mentesül a regisztrációs kötelezettség alól. Ennek igazolására jogosult lesz az EGT-ben tartózkodási engedély kérelmezésére. A 12 havi megszakítás nélküli munkaviszony bizonyítéka magában foglalja a munkavállalói regisztrációs kártyát és az ezt alátámasztó regisztrációs igazolásokat mindegyik munkáltató részéről, amelyek számára dolgozott, a munkáltatóktól kapott leveleket és a fizetési igazolásokat.

Abnormally Attracted to Sin – Tori Amos

Május 19-én jelenik meg hivatalosan, keddig hallgatható az album hivatalosan itt. Ma láttam a hírt, be is kapcsoltam, barátkozom, kint hol eső kopog az ablaküvegen, hol a szél tépi az ablakot, néha meg kisüt, pedig fél nyolc van este, azt hiszem, kiváló hangulatjavító lesz, amolyan szokásosan csendes de erős zene.

Postológia

Onnan indult a kis vasárnapi kutatásom, hogy szombaton találkoztam egy olyan postaládával, amelyen volt egy eddig még nem látott felirat.

Mit jelent az, hogy Stamped Mail és mit az, hogy Franked Mail? Továbbá reméltem, hogy ezen információk segítségével javítom a tudásomat angolból és angolságból.

Mivel google az én barátom, csekély számú kattintás után máris birtokában voltam a listának, hányféle postaláda létezik szerte Britföldön. Most egyelőre szűkítem a kört azokra, amelyek már részei a Brit Kulturális Örökségnek. Az általam megtalált gyönyörű darab mindjárt az oszlopos dobozok közé tartozik, van ezen kívül aztán falba épített láda, lámpaláda, amely egy lámpaoszlop intézményével együttes, illetve egyéb kicsi dobozok mindenfélére felszerelve. A Letterbox Study Group honlapján remek gyűjtemény látható. Az oszlop-levelesláda általában piros, ez a legbiztosabb, léteznek további ládák zöldben és más színekben is, ahány gyarmat, annyiféle, mondhatnám. Megtalálható rajtuk az uralkodó monogramja, Viktória királynőtől II. Erzsébetig mind. Itt Londonban egyelőre csak E II R feliratot láttam és  fotóztam, de mostantól figyelek majd. Az oszlopos változatból van egy szép darab az utcánk végén, oda mindig élmény beledobni a lapot, levelet és aztán várni a harmadnapra megjövő üzenetet, megkaptuk…

1852-ben találták ki, hogy egy  időjárásálló  fémoszlopot fognak alkalmazni azokon a helyeken, ahol a kézbesítéssel problémák voltak, mint pl. Jersey szigetén, a francia posta után szabadon.  A tavaszi kitalálás után novemberre lőn postaláda Angliában és természetesen azonnal sikeressé váltak a kezdetben olivazöldre festett ovális szerkezetek. 1855  április 11-ére érkeztek meg Londonba, majd 1861-ben a standardizáláson is átestek. J W Penfold tervező alkotásai a leghíresebbek, ezek a hatszögletű Penfold box-ok.
Találtam egy érdekes írást is az angol postáról, a hangulati hatása rám felettéb ugyanaz!

Akárcsak a régi telefonfülke, az angol postaláda is az állandóság hangulatát árasztja. A gondosan megmunkált talapzat és tetőzet, a szilárd öntöttvas szekrény, a gazdag mintázattal hangsúlyozott levélnyílás a funkcionalista építész szemszögéből megannyi fölösleges dísz, elfecsérelt munkaerő és nyersanyag, melyek a doboz használati értékéhez semmivel sem járulnak hozzá. Valójában azonban éppen ezek a feleslegesnek tűnő elemek azok, amelyek megalapozzák a postába vetett bizalmat: amikor az ember egy ilyen dobozba, egy ilyen hangsúlyos nyílásba dobja be a levelét, biztos lehet abban, hogy az jó kezekbe került, és már úton is van a címzett felé. Az állampolgárok közössége bízhat benne, hogy a posta megbízhatóan fog működni, és hogy a postaládákat díszítő királyi címer valóban a hatékony és alázatos közszolgálat záloga.

S nem is kell csalatkoznia bizodalmában. Az angol posta megbízható volt és megbízható maradt, s leveleinket egy napon belül biztonságban célhoz juttatja. /Roger Scruton, és a forrás./

Főleg azok után érzek hasonlóan a szerzővel, hogy a magyar királyi posta hány meg hány küldeményünket vitte a nirvánába és hány meg hány fehér hajszálat hozott helyette…  panaszkodtam erről már néhányszor. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, van számos postás ismerősöm, aki mind rendesen és lelkiismerettel dolgozik, mégis csekély eredménnyel, úgy látszik, a jó hír még messze van. Hmm. A Royal Mail hamar belekerült a Tetszik rovatomba és még mindig ott van.
De vissza a Franked Mail-hez! Egyszerűen annyit tesz, hogy bérmentesített jelzésű levelek számára fenntartott zsák a postaládában. A stamped meg ugye a bélyegeseké.

A légipostával küldött levelek és képeslapok 20 g-ig 56 pennybe kerülnek, 100 g-ig 1.52 fontba, ha nagyalakú a boríték, 100 g-ig 1.21 font a szolgáltatás ára. A belföldi levelezés ára ennek a fele durván. A RM által vállalt kézbesítési idők (szék, kapaszkodás) 3 munkanapon belül szerte Európában és 5 munkanap másfelé a világban. Ehhez a cég 85 légitársasággal áll kapcsolatban és 1400 menetrendszerinti járatot használ. Hogy a levelek nehogy megérezzék a királyi kiszolgálás hiányát érkezéskor, vásárolhatunk a kertünkbe antik láda-utánzatot is, mondom a paramétereket: 33 cm széles, 100 cm magas, 100 kg súlyú (a most alaposan megtanult angol szó pedig az öntöttvas) ládát a neten már potom 245 fontért lehet kapni. Aki nagyra vágyik, annak találtam 2750-ért egy igazi nagyot másolatban.

Bizonyára nem hibátlan ez a szolgáltatás sem, mert ahol emberek vannak ugye… de a saját tapasztalatom azt mutatja, hogy az eddig elküldött cuccok mind megérkeztek, igen, ehhez kellett a magyar cég segítsége is, de megérkeztek, a pestiek mindig késve, a vidékiek mindig előbb, mint ahogy ígérték. A londoni levélforgalom meg úgy néz ki, hogy ha ma megegyezünk valami borítékos infóban valakivel, azt másnap én kézhez kapom. 32p-s bélyeggel a borítékján. Végül, de nem utolsó sorban, hivatalos iratokat is lazán küldhetünk levélben hivatalos helyekre és jön is onnan vissza időben, épségben. Magyar szemmel ez különbség, itt meg annyi van, hogy csak meg kell szokni és növeszteni a kertet a ládának. British thing.

Postaláda-történelem fanatikusoknak angolul itt és itt csemege következik.

Szakmai ártalom

Nemrég találkoztam még egy hasznos kis aprósággal, ami annyira homlokracsapósan egyszerű, hogy nem is nagyon értem, miért nincs otthon is ilyen. Illetve egy hajszálnyi magyarázatot tudnék rá, a lopással kapcsolatos.

Egy picike és kemény műanyag lap, amelyen ott van a csomagolásban szereplő áru lejárati dátuma. Zacskós termékekről van szó, amelyből nem használunk fel mindig minden darabot, hanem egyszercsak könnyen visszazárjuk. Mondjuk evvel a lapocskával. Ráadásul a dátum is megmarad. Például a kenyérnek itt sokszor ilyen csomagolása van. Van ugyan még a ‘hagyományos’-ból is, íme, itt a kék zacskót összefogó ragasztószalag, amelyről egy húzásra lejön a festék, veszik el a dátum. Arról most ne essék szó, melyik az olcsóbb, gyanítom, a ragacsszalag, plusz még a kék zacskó is kékre fogta az ujjamat, vajon a kenyérbe mennyi festék került, na hát már beljebb se merem gondolni, inkább bezártam a cuccot egy régebbi lapocskával, csakis az illusztráció kedvéért. Utána a kenyérből szendvics lett.

Mostan színes kajákról álmodom

Elég sokfajta édességről számoltam be mostanában, jöjjön akkor most egy csípősség, nehogy még azt találjátok gondolni, hogy csak csokit eszem, mert de nem. Vettem egyszer – mert olyan szép hívogató sárgás színe volt – egy üveg koronázási majonézt, amelyet hivatalból koronázási csirke mellé kell tenni, nálam azért elmegy a sonkás szendvicsre is. 
A címke információi:

A mayonnaise ready to use for Coronation Chicken. Delightful and spicy – just add to cooked chicken and serve on rice.
Ingredients: Mayonnaise, mixed oriental spices, madras curry powder, garlic, coriander seed, cumin seed, fresh coriander leaf, fresh lime juice.

Szokásomhoz híven ezeket az információkat csak kóstolás után szereztem meg.
Egyszer rég, még az első hetekben ettem egyszer egy kínai zacskóslevest, amelynek csirkés és currys változata volt, a csirkés az ehető volt (utálom egyébként a zacskósleveseket), de a currys kóstolása után igencsak bloáá érzésem volt és nem is fejeztem be a tányérnyi adagot. Uhh, hát a curryt szokni kell, aj, aj.

Tekerem lefelé a kupakot, dugom befelé a kiskanalat, az első nyamnyam – bloáá. Pont úgy jártam, mint a Colman’s mustárral, mindenki áradozott, hogy az a legeslegjobb a világon, aztán annyira lazán bekentem vele a szendvicsemet, hogy az első két harapásnál még a fülem is könnyezett, a szendvics ment a kukába és én meg felírtam a tapasztalatot, hogy kóstolni csak óvatos méretekben!

Nade kibújt belőlem a kapitalista bukszavédő állampolgár, ha már megvettem, veszni nem hagyom! Itthon lepasszolni kicsi esélyem van, a mustárt se sikerült túlságosan (na jó, majd azt is szelidítem valahogy), hát ezt meg főleg nem tudom beajánlani valamelyik fiú tányérjára, mert még az ízek bemutatása se megy… hát akkor apránként, kanálhegyenként majd elfogy. És itt jött a megmentő mozdulat, ugyanis a következő szendvicsezés alkalmával megkevertem a trutyi tetejét, majd csak azután kentem és láss csodát, ehető ízt találtam. A szendvics többi hozzávalója nem változott, csak a kence lett gyengébb…ó, ó, csapok a homlokomra, akkor tehát a szabályom úgy finomul, hogy kóstolni csak óvatos méretekben szabad, de nem a konzerv tetejéről!

Egyébként szép kis mix ez, madras curry por, fokhagyma, koriander mag, köménymag, friss koeiander levele és lime leve… a majonéz nem is nagyon látszik. És ezennel beteszem az Angliában ehető dolgok közé, köszi, India!

A vasárnapra való tekintettel most akkor meg is szemlézem a neten, mi az a koronázási csirke. Utána intézek valami szendvicset…

Vonatos nap

Folyamatosan viszket a talpam, mióta nem kell mennem a raktárba, a mekis cipő szorítja a bütykömet, na tehát akkor mi a megoldás? Szabadnapon vonatozás, naná. Megnéztem magamnak a St. Pancras International állomást, ahonnan indulnak az Eurostar vonatok, a csatornamászó villámgyorsak. Eredetileg a 9 és 3/4-ik platformot kerestem a King’s Cross pályaudvaron, de ott akkora nagy építkezés és állványozás volt, hogy el is tévedtem a palánkok között. Inkább átmentem a gyorsvonatokhoz, egymás mellett van a két vasútállomás.
Nem messze van oda a British Library, meglepő feliratot fotóztam a bejáratánál, utána buszozás, Regents Park és környéke, majd az oxford streeti szombati soppingoló tömegbe keveredtem, jajj, onnan el, Regent Street dettó, hát akkor inkább lementem a föld alá.
Ott jöttem rá, mi volt a fura a londoni metróban, hát az, hogy az alagút pont akkora, mint a metrókocsi, vagy fordítva, mindegy, és mégsincs huzat, ha jön a vonat. Csak egy kicsi, de az sincs mindenhol.
Ezután hülyére mozgójárdáztam magam a Heathrow összes terminálján, nem láttam repülőket felszállni, mert a biztonsági csomagellenőrzőkön nem lehet átmenni csak úgy. Viszont szereztem egy Daily Telegraph-ot, a szombati kiadást, amit éppen elég volt hazahozni, mert közel volt a kilóhoz a csomag súlya. Kilencféle újságbetét jött ki belőle, a hétvégére való tekintettel.
Visszafelé becserkésztem a Charing Cross pályaudvart is. Képek itt, egy ideig fotóztam csak, aztán elfáradtam a látnivalóktól, majd egyszer máskor folytatom. És a táskámban ott volt a Szívecskés Bomba, csak nem vettem ki, bocsánat vagyok.

Szalonnás joghurt

Komolyan mondom, az jutott eszembe rögtön az első megpillantáskor, hogy ‘jééé ebben meg szalonnahús van!’ Másodszor, sőt harmadszor is meg kellett néznem, végül aztán hazahoztam, 70p volt a kíváncsi kóstolás ára. Egyrészt fogalmam se volt a fudge szó jelentéséről, másrészt meg a nyomtatott kép színeinek valóságtól való eltérése a teszkós lámpafényben még jobban misztifikálta a látványt. Határozott piros húskockáknak látszanak azok ott a kupacban, nem tudtam sehogyse fejben összerakni az ízeket, vajon hogy mennek ezek együtt – hát találgatás helyett megkóstoltam.
Azután jót nevettem, mert szótárazás közben kanalazva igencsak édes massza csúszott le a torkomon, semmi szalonna, semmi hús!
A teszkósság miatt más is volt furcsa ebben a dobozban, mégpedig a krém színe. Szürkésbarna. Nem bizalomgerjesztő. Hanem ronda (és finom, hogy a szlogennél maradjak, de nem, nem maradok, mert nagyon édes és hát a teszkós aroma itt bujkál a háttérben). Egyszer majd biztosan megkóstolom az eredetit, a Devonshire style-t.

Egyébként ez az ehető angol kaják típusába tartozik, az összetevőkre azért érdemes pillantást vetni.

ENIGMA

4.

Type of dagger, very thin / diminutive from old Latin / For pen. As well, a common sight / On women’s shoes to give them height.

5.

Cartoon sailor with big beefy / Forearms, and when he eats leafy / Spinach he can always foil / Bluto’s plans for Olive Oyl.

6.

If a room is very small / You can’t swing one of these at all. / On a ship in olden times / They laid it on for sailor’s crimes.

7.

Dressed in black and looking cool / this movie hero was no fool. / An oil-starved future was the scene / And he was crazy, tough and mean.

8.

Engineers use these a lot / To help things move but not get hot. / Encased in oil, these spheres of steel / Reduce the drag in many a wheel.

9.

To us, it’s the antipodes / A place of eucalyptus trees / And vicious wildlife. Though it’s sunny / Spiders bite you in the dunny.

10.

Very famous cartoon rabbit / With a carrot-chewing habit. / Elmer Fudd was after him / But had no chance, ‘cos he was dim.

Telihold készülődik

biztosan érzem, és azt is, hogy ilyenkor aktívabbak a bolondok, én is hangulathullámzok és ma este például már a fenefekete mélységbe kívánom az egész céget a Bohóccal és miért kell nekem már megint odamenni, na ilyen hangulati elemek tarkítják a végtelennek tűnő várakozást, amíg bejön a következő netoldal, és egyáltalán, miért van net a házban, ha sose lehet este használni, mert a csiga több zsák bájtot behoz, mint ez a közös izé itt, ami jön a levegőből… hiába ettem meg másfél zacskó csokis turbó nápolyit, Cadbury naná, ha még az az egyszerű tény is morcogássá alakul, hogy ki kell menni a fürdőszobába és ott nincs jó idő, csak az ágyamban…

remélem holnap nem esik és nagyon sokan lesznek az étteremben, hogy észre se vegyem, hogyan szalad el az idő

délután például eszembe jutott, mi a fenét keresek itt, aztán elhessegettem a fejemből, máshol se találnék semmit, hiába keresem, ó, na mindegy ez, konyhafilozófia, egyszer úgy is kisüt a nap

keresek valami elrettentőt, mondjuk a wulffmorhenthaler.com-on, az mindig jó szokott lenni és viccesen elrettentő:

Hárman a tömeg ellen

A mekiben az első két nap maga volt a borzalom, nem elég, hogy itt az eszközök is fordítva vannak, hanem még a vendégeket sem értem, ráadásul ők is szokták forgatni a szavakat. Sausage and Egg az egyik szendvics neve (új ez is, a régi életemben, ráadásul több mint tíz éve, nem ilyen reggelik voltak, nyüssz vége) és persze hogy sokszor egg and sausage. Sőt néha teljesen mást mondanak, amit nem értek sehogyse, aztán mégis erre a szendvicsre gondolnak. A többiek tudják, ehh, csak nekem zsong a fejem a millióféle kiejtéstől, és akkor közben persze gyorsnak kell lenni és mosolyogni és amikor felnéz az ember a sapka alól, látja vagy nem látja a sor végét, ami előtte kígyózik, a megijedés az első önkéntelen reakció. Mindenféle pedigde ellenére. Az öt órás műszak végén nem csak a lábamat szorítja a cipő, hanem a fejemet is szorítja az a sok beletömött új szó. Amikor éppen nem a kinyiffanáson gondolkodom, hálálkodom az étteremvezetőnek (titokban csak, nem élőben, mert amúgy egy akkora aa people, mint egy hegyomlás), hogy belelökött a kasszázás darálójába.

Ma voltam a harmadik napomon, ma meg akartam ölni a forrócsoki-gépet, mert megmakacsolás üzemmódba váltott és nem kapcsolt ki az adag után, hanem csak folyt, folyt, folyt a forrócsoki mindenhová, naná hogy ma mosnom kell munkaruhát és minden trutyis lett a pulton. Kaland az élet sója, jaja. Egyébként most egészen jó volt dolgozni, már majdnem kihúztam tízig agyfáradás nélkül, ami egy egész óra javulást jelent. Két nap van még hátra a hatkorkelésből, illetve jövő héten feketeleves, fél hatra kell menni, korábban nyit a kóceráj. Hmm. Ezt még nem tudom, hogy jó-e vagy sem, majd elválik. Illetve nyaliznom kell a több óráért, a beosztás szerinti 15-20 egy hétre, az kevés, még ha csak tréningről van szó, akkor is.

Volt egy kis nyugis tízpercünk tíz előtt, álltunk hárman a meleg frituk mellett, az ajtó invitálóan tárva-nyitva, naná hogy az eső és az esőhideg is bejött, nem csak a vendégek. Két cseh lány, és én, a magyar. Hátul a konyhában mindenki sötét (nem fejre, csak bőrre mondom, pc vagyok, figyeldoda) és a vendégtérben éppen egy nagyobb középiskolás banda kérődzött a zacskókban (nemcsak pc vagyok, reális is, ezt szó szerint kell elképzelni, mindneki aa és mindenki rap-ruhában volt). Ez volt a háttér és akkor mi ott álltunk, mert már végeztünk és összenevettünk, hogy 3 middle-europe fight the mc-world, na szóval mi közép-európaiak leharcoltunk mindenkit. Majd mindezek után megbeszéltük a prágai sörözés előnyeit és már tudom, hogyan kell csehül kiejteni a sörmárkákat. Kevésbé eny-esen, ez a minimum. Holnap lesz folytatáskövetkezés, sejtem, jön a Maria, aki nem Maria, hanem egy afrikainevű csaj és műszakvezető és aki olyan komoly pofával tud valótlanságokat beadni az embernek (most éppen nekem), hogy hóhérakasztós hangulatba kerültem és azt hiszem, cimborázni fogunk a jövőben. Mit nekem vércseresznye hajszín, amikor simán elhittem, hogy a Marianak, aki nem Maria, van már öt gyereke. És volt egy Tényleg Maria is a kasszások között, aki viszont olyan spanyol akcentussal nyomta, hogy rajzolnunk kellett beszélgetés helyett. Viszont ő is jó fej. És azt hiszik, hogy én is egy liar vagyok, mint a Maria, aki nem Maria és nincsen öt gyereke, viszont járt már Budapesten és Berlinben is és Prágában is és nem tetszenek neki a magyar vonatok, mert koszosak, mondta. És nekem sehogyan se akarták elhinni, hogy 35 éves vagyok és hogy nincsen férjem, még a végén ki kell találnom egyet magamnak, hogy elhiggyenek nekem valamit is a későbbiekben… na és akkor liar leszek, ehh, ki kell vágnom ezt a csávát, ne legyen 22-es.

A mekibe a csapatért érdemes dolgozni járni, ez már régen is így volt és nemcsak magyarországi helyeken van így, látszik.

A Croydoni Közösség című újságban találtam egy olyan kifejezést, hogy Crowd Management. A tömeg menedzselésével foglalkoznak hivatalosan és itt azt sejtem, hogy nem csak az ingázó tömegközlekedőket kell terelgetniük, hanem egyéb, a mindennapos élettel kapcsolatos dolgokat is kell intézniük.

A három befejezetlen gondolatnak pedig az a vége, hogy igencsak nagyon gyorsan fejlődik az english-értés a fejemben, már néha magamtól angolul számolom a pénzt, a tömeg menedzselését még mindig a mekiben lehet jól megtanulni a közlekedési vállalatokon kívül és aztán még az van, hogy néha levegőt kell venni, akkor írok három pontot.

És döglődik a számítógépem billentyűzete és a memóriája, remélem, június végéig nem murdel meg, mert onnantól lesz csak hely a költségvetésemben kütyükre.

Ha nem esik, akkor még mindig tavasz van

Rég volt már a templomkertről kép, igaz, mostanában egy másik utcán megyek a város felé. Amióta járok az étterembe, megint a régi úton kell kocognom, képzeljétek azt a pingvin-járást, amit csinálok, fekete egyenruha-nadrágban és cipőben és fekete pólóban, szürke szőrkabátban, hátizsákkal, sietősre vett kurta léptekkel, baseball-sapka alól kiszalmásodó hajjal.. na szóval néha meg kell állni és előásni a (fekete, hehe) mobiltelefont és rácsodálkozni, hogy jé, hát ez a kék bokor honnan virágzott ide? és bizony mondom, ez a látvány inkább megéri. A képek hétfőiek, amikor nem esett és fény verte a leveleket és egészen jó meleg volt. Tegnap is fény volt, csak nagyon bolond széllel, ma meg, szerdán, az az eső volt, amelyik minden irányból belekeletkezik a levegőbe, a távolban ködöt csinál és okoz minden szürke hangulatot.

Keddi kedv most lejtmenet

A Nemtetszik Rovat eggyel több strigulával büszkélkedhet. És ez most a raktári munkámmal kapcsolatos, ahol is néha van megrendelés rogyásig, néha meg sétafika órák vannak. Most ez utóbbi közeledését éreztük a bejövő listák hullámzásában, de az egyetlen túlórásnak indult nap kivételével nem csökkenttették a bent levés óráit. Aztán kedden ért egy villámcsapás, csak más, amikor kitámolyogtam a délutáni műszakra, ott szólt a műszakvezető, hogy hát én miért mentem, nekem nem szólt senki az Extramen-től? Oh, dőlt a magyarázkodás, hogy pedig a másik műszakvezető, a James, az szólt nekik elvileg, hogy szóljanak nekem… ó, perverz körbemagyarázkodás, nem nehéz a telefon, az övéké még tíz deka sincs szerintem, felmelni.. aztán figyeltem, senki egy nyomi sorry-t nem ejtett, nekem meg két fontom ugrott a kútba, buszpénz, naná, mentek a nagy pénzköltési tervek után a mélybe. Hazaérés előtt még felhívtam az ügynökséget, náluk éppen milyen verzió van… oké, ott a nyomatékos rákérdezéskor megmondták, hogy most nem kell az extra létszámnak mennie, de majd szólnak megint, ha kell. Itt se egy sorry… máskor bezzeg mindig ez szól, idegesít is, sorry bmeg. Na hát akkor nincs mit tenni, menni aludni, amúgy is majd szétcsúsztam az álmosságtól.

Egyszer valaki a jótanács-listámba felvetette velem azt a tételt, hogy az angolok nem egyenesek, ha szemtől szembeni konfliktusról van szó. Nem emlékszem most már, hogy ki volt, de most eszembe jutott a mondása. Csip-csup ügyekben is háromszoros apologise meg a sorrysorrysorry jön, tényleg, most meg a konkrétnál semmi jel nem mutatott az elnézéskérésre, ezt még félrehallani sem lehetett.

Ráadásul ha ezt már fél tizenkettőkor megtudom, amikor leléptem a bohóctól, akkor pont összejött volna a rég várt kirándulós off-nap, vagy legalábbis egy off-félnap. Ez volt az a gondolatpont, ahol nagyon felhúztam magam. Aztán le kellett engedni, mert mást tenni nem tudok, felesleges energiapocsékolás a bosszankodás. Legfeljebb jobban figyelek, úszósapka marad, ja meg a koncentrálás.

Illetve. Az általánosítással csínján. De figyelni kell.

egy minthakérdés

Nem vicces szitu, hogy a nájlonszerelem raktárában a kiskertben egy kövér szarkapár tengeti az életét? Vajon miért jutott eszembe pont az a magyar mondás, amelyik a ‘Nem bírja’-val kezdődik.

×

update május 12-én: a mobilból kicsalogatott képeken is látszik, hogy a madár milyen kövér, pedig azt hittem, hogy a technika miatt az egész jószágból csak egy fekete maszat lesz a nagy fű közepén. Egyik képen furcsán állnak a tollai, ez akkor volt, amikor elég szeles volt a délután és madarunk éppen inni próbált a kis tóból, a szél alákapott és borítani kezdte. Vicces jelenetre vártam, hátha beleborul a madár teljesen, na akkor vajon mit írtam volna, arccal a vízbe esett? vagy csőrrel előre? hm, tényleg, erre vajon van-e szó.