Egy régi adósságot

február 22nd, 2009 § 2 hozzászólás

Bartis Attila - A nyugalomEgy régi adósságot kell most még gyorsan elolvasnom, irdatlan régóta tologattam e regényt a polcokon. Kár volt. Vagy talán pont most érett meg rá a helyzet. Szerencsére letehetetlen a stílusa és igazi.

“- Orádéá – mondta az egyikük, aztán a tizenöt férfi egyszerre nyúlt a tizenöt skálametrós nájlonzacskóba, és egyszerre vette elő a jegyét.

- Az Nagyvárad, a szőröstalpú édesanyátok picsáját – mondta a rendész mosolyogva, és közben bólogatott, hogy ha van jegy, akkor minden rendben.

- Ez most mire volt jó? – kérdeztem, pedig legszívesebben levertem volna a fejével a vakolatot, tégláig, csakhogy évek alatt megtanuljuk béketűrésnek hinni a gyávaságunkat.

- Úgysem értik – mondta, és még mindig vigyorgott.

- Én értem – mondtam.

- A maga jegyét nem is kérte senki – mondta és kiment, én pedig azzal nyugtattam magam, hogy majd úgyis megírom, mert amikor nem merünk ütni, olyankor hajlamosak vagyunk úgy gondolni az írásra, mint valami korbácsra vagy bikacsökre.”

“- Nekem szerencsém volt. Úgy is mondhatnám: amolyan istenélményem. Az iskolai könyvtárban véletlenül mellényúltam, és Apuleius Aranyszamara helyett Augustinus Vallomásait vettem le a polcról.

- Ez istenélménynek nem is kevés. (… )

- Ennek a Mohos Albertnek a rémtörténetét hallva azt hiszem, magán most egy jól táplált istenélmény sem segítene. Ha vizet facsarnék a vágódeszkából, valószínűleg azt mondaná: ez szép munka volt, csak kár, hogy nem vagyok szomjas.”

/Bartis Attila – A nyugalom/

×

Update. 2009. február 23.  Látta a könyv a hajnali fél hármas levegőeget, nyitva még, aztán ahogy a borító ráhajlott az utolsó lapra, már tudtam, hogy innentől más lesz a világ. Nemcsak a lelki tükrökre való rácsodálkozás miatt, hanem a megismert közelmúlt-darabkák miatt is. Nna. Elfelejteni? Hát ezt sem lehet. Feldolgozni? Másodszorra, harmadszorra, ki tudja.

§ 2 Responses to Egy régi adósságot

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Egy régi adósságot at szalonnacukor.

meta

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 29 other followers