A zújhelyrül
január 28th, 2009 § 5 hozzászólás
A zújhely az egy zuglói lakás, előnyei számosak, nagy sütő a konyhában, csendes játszótéri zsivaly a háttérben, meleg van, a villamosok csendesen suhannak jelzésképpen, alacsonyabb harmadik és van térfigyelő rendszer a házban. Hátrányai még egyelőre a nem összeszerelt saját gép, a póklábas orosz billentyűzet, de ez inkább mégse hátrány, hanem kaland.
A dobozok felét már ki kellett bontani, mert kerestem valamit, de mindig majdnem a legalsóban volt és mindig majdnem elfelejtettem, hogy mit is keresek, mire meglett. Egy felcsavart szőnyeg mellett alszom, raktam két zoknit a fiókba birtokbavételül és egy inget vállfára az akasztós részben. Ismerkedem a lakás melegvíz rendszerével, felettébb furmányos ám! Valamint és nem utolsósorban gyakorlom a kapun való bejutást, mert az a zárnak köszönhetően eléggé változatos. Mondhatnám bűvészinas-képző iskola. Vagy zsebtolvaj-szakosztály, amilyen finoman kell billegtetni a zárban a kulcsot.
Este volt velkámsör és túrórudi, valamint nagyot beszélgettünk az Orosz Lélek Szépségeiről. Egyszer majd meg hamarosan lesz egy velkám-pörkölt, ezt még szervezem, valamint a maradék 5 %-nyi cuccot intézem az régihelyrül ide. Most megyek matracért, majd forgószékkarfás boltba és tejért, kenyérért. Zajlik a zújélet, már csak munka kell és széles vigyor. Csendben zárójelben múlik a félelem a változtatási kényszertől.
nagy örömmel olvastalak, az utolsó két mondat miatt még annál is nagyobbal :)
Mijeza cirill betűs zújélet? :) Lehet örülni?
Érezd jól magad az új helyen! :)
De hogy mitől jár az új lakáshoz orosz billentyűzet, azt el nem tudom képzelni.
Orosz billentyűzet és orosz lélek… Hmm.
Mindenesetre Sasóhoz csatlakozom, az utolsó mondatokért nagyon érdemes volt idejönni örülni.
A zújéletbe mosmá’ puncstorta se ártana, ugye. Majdcsak :)
Jó kipakolást, belakást, helykeresést!
Azért ez a fajta dobozolás mégis más, mint a Tótéké:)
Az összes furcsaság megoldásától már csak egy lépésre vagytok, aki tudja már, csendesen mosolyogjon, aki még nem, annak egy súgás: zújlakótárs = gyévuska. Szóval még mindig kölcsön explorerről nyomkodom a gombokat, mert a kipakolás még arrébb van :)) Tóték szelleme is itt volt egy percre, mert este álltam a szoba közepén az egyik járatban és vakartam a fejemet, minek ennyi cucc, ritkítani kellene belőlük még mindig.
Az utolsó két mondatom… hát így sikerült, ha ti örültök, akkor én is :))