Míg szárad a lakk, a nő védtelen

január 28th, 2009 § 6 hozzászólás

Valahogy úgy adódott, hogy az első nagy lehuppanás után nekiálltam kilakkozni a körmömet. A dobozok várhatnak még, kell egy kis pihenés, fárasztó volt nézni a rakodómunkásokat és szokatlan is. Szokatlan folytatásra ártam. Aztán nem volt melegvíz. Aztán folytatni kell még a cirkulálást. Aztán holaruhám mitvegyekfel és szituációba keveredtem. Az idő meg szalad.

A zújhelyrül

január 28th, 2009 § 5 hozzászólás

A zújhely az egy zuglói lakás, előnyei számosak, nagy sütő a konyhában, csendes játszótéri zsivaly a háttérben, meleg van, a villamosok csendesen suhannak jelzésképpen, alacsonyabb harmadik és van térfigyelő rendszer a házban. Hátrányai még egyelőre a nem összeszerelt saját gép, a póklábas orosz billentyűzet, de ez inkább mégse hátrány, hanem kaland.

A dobozok felét már ki kellett bontani, mert kerestem valamit, de mindig majdnem a legalsóban volt és mindig majdnem elfelejtettem, hogy mit is keresek, mire meglett. Egy felcsavart szőnyeg mellett alszom, raktam két zoknit a fiókba birtokbavételül és egy inget vállfára az akasztós részben. Ismerkedem a lakás melegvíz rendszerével, felettébb furmányos ám! Valamint és nem utolsósorban gyakorlom a kapun való bejutást, mert az a zárnak köszönhetően eléggé változatos. Mondhatnám bűvészinas-képző iskola. Vagy zsebtolvaj-szakosztály, amilyen finoman kell billegtetni a zárban a kulcsot.

Este volt velkámsör és túrórudi, valamint nagyot beszélgettünk az Orosz Lélek Szépségeiről. Egyszer majd meg hamarosan lesz egy velkám-pörkölt, ezt még szervezem, valamint a maradék 5 %-nyi cuccot intézem az régihelyrül ide. Most megyek matracért, majd forgószékkarfás boltba és tejért, kenyérért. Zajlik a zújélet, már csak munka kell és széles vigyor. Csendben zárójelben múlik a félelem a változtatási kényszertől.

húzom a dugót a falimalacból

január 25th, 2009 § 3 hozzászólás

box3 Szét kell hát szedni a házioltárt is. Szerdáig igyekszem visszarakni a függést.

Szerintem sietni fogok, de lehet, hogy próbálásból netfüggetlenítek egy kicsit.

Szeret…

Olvasókönyvet kölcsönbe

január 25th, 2009 § 6 hozzászólás

ban_estiiskola Megmondta a Narancs is, tankönyv ez, úgy hogy észre sem vesszük. Egy kicsit túlfújtnak éreztem a passzátszelet ehhez a könyvhöz, mondtam tavaly. Várok a vétellel, majd könyvtárból.

Még nem járok egészen a végén, de reggelre ott leszek. És eddig két fejezet tetszett maradéktalanul, kettő pedig majdnem maradéktalanul. Olyankor volt a sodró olvasás, a kifejtett gondolatok szép kereksége és volt az a sok utalás, amit érteni vélek, valamint voltak a fejezetvégeken csattanók. Tanulságok. Ezért érteni vélem az olvasókönyv kifejezést az alcímben. A majdnem maradéktalanság ott került elő, amikor egyszer-egyszer megakadt az olvasás-áramlat, holtágba került, bár ugyan később egy másik mondattal tovább folyt a történet, de mégis maradt valami iszap. Töriből nagyon jó, egyébként azt érzem, hogy négyest lehet ettől a könyvből kapni, ami azért az élet iskolájához elég jó. Hát ha még esti…

A két nagyon tetsző fejezet: Holvan Anya és az Egy doboz fénykép. A négyesalák pedig: Miből lesz a cserebomlás? (a kritikához képes ellenvéleményem van, node a kritikus csak egy férfi), Henry Mouhot megkísértése, …

Amely poénon a legnagyobbat nevettem: “Henry drágám, ne haragudj, de teljesen leégtem. Mindennek én vagyok az oka, a kislányokat ne szidd meg. F.” ; “Fejtsd ki saját szavaiddal, van-e igazság! Érvelj mellette vagy ellene!” – erről mindjárt eszembe is jut a saját házifeladatom, a megoldásom: Fejtsd ki… : Nincs igazság. Érvelj… De van.

Kaptamviccel mottósodom

január 25th, 2009 § 5 hozzászólás

Egy reggel a férj kinéz az ablakon és így szól: – Te Erzsi, ma lehet, hogy menne a dolog.
- Milyen dolog?
- Hát a dolog. Ma menne, nem látod? Gyönyörű szép nap van odakint.
- És?
- Süt a nap, meleg van, a madarak énekelnek meg minden. Gyönyörű nap. Szép nap.
- Mi a fészkes fenéről beszélsz Lajos!?
- Ne izélj már Erzsi, hiszen te mondtad, hogy egy szép napon fogod magad és lelépsz.

*

Sokszor gondoltam arra, hogy majd egyszercsak lesz az életemben valami, ami olyan igazi, olyan izgalmas és amit nagybetűsnek lehet majd emlékezni, események, kalandok, sodró ámulat és igazi zajlás. Sokszor gondoltam ezt, sok éven keresztül, aztán csak jöttek a szilveszterek, a nyarak, és mind majdnem ugyanaz volt az emlékek szerint. Majd ez lesz, majd az lesz, majd így, úgy, mindig valami elképzelés volt, végül ezek lecsúsztak a lefolyón. Hátha most? Már megint ezen agyaltam délután, de sehová nem jutottam, pedig kint olyan szép idő volt. Holnaptól állítólag más lesz. Már megint a jövő, pff.

*

Legyen az a mottó, hogy “sarokba szorított ember ritkán ateista”. Húsz éves papírfecnin találtam meg egy mázolt papíron. Még mindig világít rajta a tinta. De könyörtelenül kidobtam.

*

2001. augusztusa, Balatonfüred. Végigkóstoltuk, módszeresen. Utolsó buszon énekeltünk, még utána is. Forgott az ágy. De ritka nagyokat röhögtünk az erkélyen. Csak ez az egyetlen kép maradt.

img_9083k

Namost egy újévi fogadalom

január 23rd, 2009 § Vélemény?

ami lehetne akár újéleti fogadalom is, de mindenképpen arról szól, hogy keddtől új hobbit, szokást, szívszerelmet, életformát kezdek és pokolba a régivel, nincs több könyvvásárlás. Lesz helyette mákfelezés. Vagy mindegy mi, csak kicsi legyen a hobbi tárgya és könnyű.

Közben találtam a szakácskönyv-részlegben egy borítótalan váncza-tortáskönyvet, ezerkilencszáz-középvalahányban kiadva, csak tudnám ki és mikor csempészte ezt oda, le kellett ülnöm portalanítani.

Közben a winamp rádiói közül szól a radio.mojo – blues megy, abból a kockásinges-farmeros típusból, és legalább ötször volt Koko Taylor, hihetetlen. Ráadásul Keb Mo is.. uhh. Az aprófecniktől való megszabaduláshoz kellő hangulat.

Nemközben, hanem még előtte – a tej. Mindig probléma, mindig elfogy. Marad a gyehenna-tea.

*

Pedig most jó. Mindenhol van minden, asztalon imbolygó könyvhegyek, polcon folyásnak induló papírok, fotelon cédék, a kartonok között már csak egy keskeny folyosó van és orrbirizga porszag. Mint egy odú, az ágyon ledobált ruhák, a szoba pontosan ugyanilyen, ferdére elhúzott matracok és üres szekrény. Ajtaja leng. Kávésbögrék a dobozokon, szatyrok, satöbbi. Mint egy odú. A ruhaszárító lesz még kérdéses, vajon adjak a mosógépnek enni, vagy majd egyszer máskor. Furcsállom nagyon, hogy az ittlakás négy éve alatt talán most a legotthonosabb a bérlemény. Így, mint egy… mint ahová bomba.

Ahh, tizenhároméves kifejezéssel jellemezve: majomfészek.

Polcárvulás – fázisképek

január 23rd, 2009 § 6 hozzászólás

img_9066 img_9074 img_9077kimg_9076

napoknélkül

január 22nd, 2009 § 2 hozzászólás

Nagyon erősen kell az elhatározni, hogy nem kell. Kidobni. A naplókból, azokból is. Kilincsest felhívni, ó micsoda emlékfolyam indul el 1997-ből, van aztán gazdaságtörténet 2003-ból és ímélcímek garmada, órabeosztások, kitkellhívni és miért, közbevetett motyogások félmondatban és fontosnak vélt idézetek macskakörömben. A telefonszámok már nem élnek, a levelek visszajönnek, már nem is ismerem, csak a gondolat marad meg, de már erősen kell koncentrálni. No igen, ki kell ezt dobni. Figyeld meg, a végén már egészen könnyen fog menni.

Kazetta lista

január 21st, 2009 § 4 hozzászólás

A legnagyobb sikítás akkor történt, amikor előkerültek a filmzenével töltött kazetták és ezek közül is az Eper és véré. Koleszos voltam, még kezdő és elsős, aztán a második vizsgaidőszakban nagyon nagy kedvenc volt. Sokkal később láttam a filmet, itt a vége, itt meg a kedvenc dal.

A másik kedvenc az Arizona Dreams. A kezdet éz egyik kedvenc. Illetve a zenékből mindegyik kedvenc és a filmet is láttam legalább húszszor.

A lista filmzenés részében a továbbiak: Flashdance, A padlás (abszolút), Zongoralecke, Apám nevében, Légy jó mindhalálig, Rocky Horror Picture Show (kedvenc), The Crow (érdekes, ezt a filmet sohasem láttam, nem is vagyok rá kíváncsi, de a zenéjét szerettem akkor, bár most már meg nem bírom hallgatni).

Na még egy dal, utána repülünk.

*

Az időszak: nyolcvanas évek nagyon vége, kilencvenes évek eleje, kockás ing, farmer, szőrszatyor oldalt, index. Válogatott a lista, azokat írtam ide, amelyeket azóta nagyon keveset hallottam. A végén a többi ömlesztve.

A nagyszerű hangulatra való tekintettel, egy üde kis szám.  A.E. Bizottság. Balanescu Quartet: Possession 1 2 Big Black 1 Billy Joel 1 2 Björk: Debut 1 Bonnie Tyler: Natural Force 1 Faith No More: Angel Dust 1 2 Fleetwood Mac bestof 1 2 3 Guns N’Roses: Lies 1 HBB: Vadászat 1 Jane’s Addiction 1 Janis Joplin bestof 1 2 3 Jethro Tull: Broadsword 1 Kispál és a Borz: Ágy asztal tévé 1 Laurie Anderson: Mr Heartbreak, Strange Angels 1 Leonard Cohen: I’m your man 1 2 Lisa Gerrard: The Mirror Pool 1 2 3 4 M.É.Z. 1 Pink Floyd: Meddle 1 Sisters of Mercy: Vision Thing 1 2 3 Sonic Youth: Washing Machine 1 The Perfect Name: Könnyek és virágok  1 The Pogues: Irish Rovers 1 Tracy Chapman 1 Vangelis: Spiral 1 Vaya con Dios: Flies 1 Yello: Zebra 1 2 Young Gods: Play Kurt Weill 1 2 *

Ezeket hallottam már azóta is, cd, mp3, rádió, csapból némelyik: 60-as évek táncdalai válogatás. ABBA bestof. Baba Yaga. Benkő Dániel válogatás. The Irish Rovers of Budapest. Cream bestof. David Lee Roth. Dead Can Dance: Aion. Deep Purple all. EDDA mix. Enigma 2. Ennio Morricone bestof. Frank Sinatra: The Reprise Years. HBB: Blues az esőben. HBB: Tábortűz mellett. Hortobágyi László: Transreplica meccano. Iggy Pop. Jethro Tull all, de különösen a Heavy Horses és a Passion Play. Jimi Hendrix all. John McKenna’s Jig: The Braes of Moneymore. Kings Galliard: Rocky Road to Dublin 1991. Kispál és a Borz: Föld, kaland, ilyesmi. Massive Attack. Mike Oldfield all. Ministry. Miquel Montanaro soproni koncertje + Vents D’Est. Nick Cave: Let love in. Nirvana: Nevermind. Pearl Jam: Vitalogy. Prodigy: Music for the jilted generation. Queen: A day at the races. Queen: A night at the opera. Republic: Tüzet viszek (760 Ft volt a címke a dobozon). Sebestyén Márta: Dúdoltam én. The Art of Noise: In visible silence. The Cult: Pure Cult. The Cure: Disintegration. The Cure: Mixed up. The Cure: Three imaginary boys. The Mission: Carvedinsand. The Police all. The Whistlebinkies and Ted Makena 1977. Tom Waits all. Vangelis: 1492.

*

A nap végére meglett a terven felüli linkje is a napnak. Nemmegmondtam linkincs ez – a helyzet neve, és a dal, amit mellékesen megtaláltam, és ezer éve nem…. Sziámi: Világegyetemista. Hogy lehetek ennyire régi? Mennyi sört kapott e zene mellett az akkori vesénk…

A lassan pakolás zenei oka avagy

január 21st, 2009 § 5 hozzászólás

kőkori és hőskori emlékdarabok kerültek elő a madár alól, amelyekből madelein lett seperc alatt. A fizikai valóságban ez azt jelenti, hogy eljutottam ahhoz a dobozhoz (az egyikhez, az egyikhez csak!), amelyben a zenei kazettáimat tároltam, hogy hátha még egyszer… belehallgattam most néhányba, de annak a technikának leáldozott már a csillaga. Recsegés a legjobb eredmény, nyúláshangú a legtöbb és sajnos az egyik szalag el is szakadt. Fekete zsákba kerültek, de előbb egy listába, majd ide.

img_9064

Konyhafilozófiai töprengő mondat sikeredett egyszercsak: ki hitte volna, hogy az egykori nagy értékkel bíró tárgyak, több polcnyi műanyag dobozka és a belőlük kijövő zene, a hozzájuk tartozó hatalmas hangulat a kilencvenes évek elejéről mára, 2009-re egyetlen kis textfile 56 kb-jára zsugorodik? Következett még egy töprengő mellékmondat: na de az emlékek szépsége nemhogy csökkent volna…

Ahogy írtam fel a címeket, feltűnt, mekkora az eklektika, rockzene, elektromos, népzene, ipari zaj, minden volt ott, no meg persze romantika és mélabú, mint általában a kezdő húszévesek lelke, egyszerre zavaros, egyszerre felemelő, aztán tanácstalan vagy mindenttudó vagy határozott és sokszor félénk.

A mindenttartó TeCső segítségével el is telik mindjárt ez a nyomi esős délelőtt, itt bent meleg van és roppant kedves emlékekkel teli zenélgetés. Még várok egy infóra, és nyaggatom magam, hogy haladjak a pakolással.

Január 19

január 20th, 2009 § 4 hozzászólás

Sietek leszögezni, hogy nagyon sok nájlonos ex-kollégámmal semmi de semmi gond nincs, csak valahogy sehogysem akar összeállni egy rendes nájlongyárrá az a sok jó ember. Mert amit ma nekem az exek ott előadtak, az csodaszámba ment. Amit a nájlongyár akart előadni, az meg egy zsáksz… (átbaszásszag, igen, igen), illetve pont azt nem akarták előadni, amire kölcsönös szerződést kötöttünk tavaly decemberben, úgyhogy asztalcsapkodás várható és talajmenti fagyos hangulat.

Minden más extrán terven felüli volt, sőt még azon is túl. Szívmelengető beszélgetések hosszú sora… á nem, semmi szentimentalizmus, tényleg meleg volt szívtájékon.

Nagyon korán. Nagyon hideg. Fürdőszoba. Bankjegygép. Buszkonzerv. Természetgyógyuló delej. Pozitív hatásról visszajelzés. Újabb dátumra foglalás. Homlokracsapás, elfelejtés végett. Újratervezés. Harmadikra föl. Keresés. Másik táska. Újraindulás. Metró, hév, busz, közben az éles napfényben hunyorgás. Dérpotyogás bámulása. Picike gyaloglás. Gyári rácsodálkozás. Dícséretáradat. F.A.*-val és Teknős bácsival a horrorisztikus találkozási események letudva. Rettenetesen jó új évi kívánságok cseréje. Hátbaveregetések. Tippgyűjtemény-növekedés. Örömteli viszontlátás. Napiviccek. Az előző öt pont ismétlése még kétszer. Napi beszólásadag letudása. Hivatalospapírok beszerzése. Informatikai zűrzavar eseményláncával történő ismerkedés. Kávé. Hivatalos papírokhoz aláírásvadászat. Folyosói beszélgetés folytatáskövetkezés. Újabb iroda látogatása. Jövőesely latolgatás és jótanácsgyár. Hazamenés-szervezés. Albérletinfók. Hazamenés-szervezés áttervezés. Munkavédelmi vasaltorr ajándék. Finomkávé. Dobozebéd este hatkor. Hazamenés-újratervezés. “…közelebb van mint Gondolnád” szlogen élesítése. Gyógyászati újabb információk. Kabát, táska, autózás. Meleg almásrétes extraextra. Metrós rohanás. Entyem. Tervezett pentyem elmaradása. Lelkiismeretbeleszólás, kedv- és időhiány. Éjszakai járat. Levélolvasási meglepetésnevetés. Tea. Mégse tea. Kávé-decaff. Címszavak, blog. Elmélkedés különleges szívhőmérséklettel és *****.

*F.A. – Falmelléki Araszoló – újabb titkos eposzi kelléke annak a kollégának, akivel régebben közös négyzetkétméterben dolgoztunk.

***** – határozott elhatározás-módosítás végett elkövetett magyarázkodóímél írása, közbeni sóhajtozás és a nagykőleesési megkönnyebbülés miatti jövőáttervezés – az öt csillag mindennek a tevékenységnek a rövidítése, későbbi emlékezés végett kissé jobban kifejtve: romantika.

Maradjunk stílusunknál

január 17th, 2009 § Vélemény?

abrahamson_freedman_tokeletesrendetlenseg

Logisztikai folyamatba keveredtem

január 16th, 2009 § 8 hozzászólás

doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz ruhák doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz ruhák doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz ruhák doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz Meta Hari doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz doboz

*

most jött news, hogy a békávé hamarosan sztrájkolni akar, no akkor itt az ideje, hogy kipróbáljam a vajákosgyógyszert, amit idegerősítőként vettem természetes gyógyászati javallatra. tizenkétezer a nirvána. még egy hétig próbálom rendeltetésszerűen használni a tisztességesen megvett bérletemet. kilencezerért van a kontroll, mint a filmben. a buszon hányástócsa, a trolin koszos gatya és tócsa az ülés alatt. na most este olvasom a híreket és sztrájkolni akarnak és több fizetést. beveszem a kapszulámat, nemveszem a bérletet és utassztrájkot hirdetek.

*

A végén akarok egy nagyot.

ar11

Megkaptam a magamét

január 15th, 2009 § Vélemény?

Elmentem természetgyógyászhoz nagyszervízre, vagy hogy is kell ezt az autósok nyelvén mondani, hogy hasznos hasonlatot találjak. Gyógynövényteát kell inni, még, még, egyébként javíthatatlan vagyok, kaptam meg a magamét.nefuccsebe

Egy srácnemű kobold azt mondta ma, hogy olyan aranyos vagyok, mint. Ezt eltettem magamnak.

Lájf van, mert levelek is jöttek, a legjobb is ma érkezett, benne a baráti jótanács a válság viharai ellen. Követnem kell mindenképpen, közkívánat, szerintem ma mindenki megkapta.

Holnap a szerzés napja lesz, kell még karton, illetve állj, előbb gondolkodjunk, Béláim van. El kell döntenem, hogy most Tóték legyen-e vagy ladagyár. Ha megvan a döntés, jöhet a szerzés, valamint még mindig annyi kacat van csomagolatlan.
*
És még mindig nem történik semmi.

Az blogírásrul – újabb fejezet

január 14th, 2009 § Vélemény?

Egy kellemesen vidám adalékot találtam az blogírás folyamatáról itt egy angol cikkben, a képek pedig a következők:

blogging1 blogging2 blogging3 blogging4 blogging5A karikatúrákat Alex Hughes követte el. Talán a tűpontos angol fordítást lehet mellőzni. Ahogy magamat figyelem mostanában, a fekete szemüveg esélyes lesz, a lapos képernyő ellenére erős a pitymallatig tartó egérnyomkodásra a kényszer. Na holnap majd máshogy lesz, vajákos embert nézek, remélem, sikerrel. Szappan Olsen amúgy is azt mondta, kell találkoznom egy lámával, mert megéri. Hát hogyan mondjam akkor neki erre, hogy Ellen?

Garage sale

január 13th, 2009 § Vélemény?

robert_the

Közbevetésként mindenféle elgondolásom támadt a saját könyvtárammal kapcsolatban, egy biztos, hogy hová nem, de a többi még képlékeny, most ötletelésként garage sale-t rendezek, micsinájjjjakk ennyi könyvvel, ha.
Előtte és utána egy kis ámulat, más emberek mit tudnak kezdeni a könyvvel. Egyiknél olvastam a kommentben: zen-like patience. Tetszik a kifejezés és próbálom utánozni.

bookart_dettmer2_k
bOok My God, még egyet találtam, szívemből szól: bookheart

Jelek a jövőre

január 13th, 2009 § 2 hozzászólás

cnovumgodom Uhh, viccesíméleket pedig sose, de ez úgy jött ma, mint egy ujj az égből, idepottyant és olvad. Mint egy jel, szóval akkor most mégse inkább Angliába menjek dolgozni, hanem ássam elő az oroszkönyveimet…uhh… meg kell fontolnom gyorsan, na addig egy kávé, azt szorongatni még meleg :)

Vagy hát reménykedjek a pozitív jövőben… mivelmerthogy a következő bérletem erőst orosz befolyás alatt áll, legalább ott meleg lesz… hm… barátkoznom kell a teával is jobban. No. Fel akkor a bundásgatyát, jöhetnek a dobozok!

*

uff, nálunk a jelenben a hidegnek nincs köze a gázhoz, pedig a havi fizetésem ötödét fizettük most ki érte, hanem mert az ablak kissé nemzár, azaz hogy nagyon, és ennek ellenére frissen az ágyból kipattanva mégsem húztam zoknit, valami beteges remény ez, talán a nyárra, mit már alig várok, hogy eltűnhessenek a zoknik a fiókba és rémes harisnyaviszketésre sem kell emlékeznem már, akkor.

Ez a divat 2008

január 11th, 2009 § Vélemény?

galeria_nok1 A január eleje úgy látszik, mozikban telik el. A második film akart lenni igazából ez a film (The Women, 2008), ám egy műsorújság-baki miatt inkább az először látott Vicky Cristina Barcelona lett meg kétszer. Végül összejött, hogy megnézzük, szigorú csajtársaság és kellően penge nyelvvel.

Tiszta volt már az elején, hogy ez egy vígjáték lesz, erős karikatúra meg visszavágás a Szex és New York-ra, de hogy a közepe után elkezdtem a fejemet fogni, mert lassan már az összes klisé elfogyott, amit a nőkről leírtak/megfilmeztek ámerikában, de a film vége még messze, messze… egy-két laposabb rész (illetve nemcsak lapos, de harsányan nyávogó is) a közepén elvitte a kezdeti vicces hangulatot és hiába, megtört a varázs. Azért az egymást ekéző beszólások jók voltak, szó ami szó. A csúcspont a plasztikai sebészet lábadozó pácienseivel alakított jelenet volt.

Itt egy részlet a film leírásából: “a hölgyek benne önző karrierista dögök, minden évben egy-egy gyermeket potyogtató htb-k, szívtelen ribancok, akik természetesen kizárólag a pénz miatt ragadják el egy családtól a ház urát, vagy kőkemény leszbikusok.” Utólag teljesen igaznak találom, mégse tudom teljesen a helyére tenni, karikatúrának túl kevés, vígjátéknak túl sablonos, dokunak meg – mintha túl igaz lenne. Egyik karakter sem szerethető, csak a teljesen kívülálló pozícióját hagyta meg nekem nézőnek a rendező – és talán még ebben is túlzott.

Aztán a film után el kellett menni a mellékes helyiségbe, ahol is. Volt sor a fülkék előtt, teljesen érthető, este nyolc, csúcsidő. Mögénk került egy csaj, aki nem hitt a szemének és szörnyűlködött feszt. Akkora affektálással adta elő magát, hogy még röhögni is elfelejtettem, csak lestem ki a fejemből, ó, hát ez a csaj nem a filmből jött? Na tessék, akkor tehát mégiscsak dokumentumfilmet láttunk a vásznon, én marha meg még azt hittem, vicc az egész.

Most már teljesen ufónak érzem magam, méghozzá deviáns ufónak. Ennyi nő között…

Közbeszéd öt könyvről – 2008bestof

január 9th, 2009 § 2 hozzászólás

Sasó is kíváncsi, meg hát most van divatja az évértékelő bejegyzéseknek a blogvilágban, meg még az is, hogy van-e úgy 5 könyv, ami tavaly emlékezetes élményt nyújtott, érdemes lesz ezt összefoglalni. Láttam már a többieknél, hogy összeszedték, mi fordult meg a kezeik között, van lista számos. El is kezdtem gondolkodni az enyémen, szigorúan fejből, aztán kettő súlyos darab után megállt a lista. Ekkor jött a könyvtár íze kategóriám, ott is nagyban dúlt a semmitmondás, fontosnak érzett részletek és néhány élményösszefoglaló mondat.
Hogy ennyi lett volna a 2008? Hogy hát pedig szoktam olvasni rendesen… Na ja. Be kellett vallanom magamnak, tényleg de tényleg nem olvastam tavaly. Volt úgy három hónap, hogy talán újságot se. Tudom az okát, k.ngy.
Nyáron megint adódott egy kis lehetőség, ott igen, megvolt az Élmény, később a lábadozásnak nevezett hetek alatt megint minimál-lapozás volt, abban az időben a fekvést szigorúan alvásra használtam fel, ahh, ma meg…
Igen, a zinternet a zoka, meg a fotel. A főbérlő fotelja, kidobni nem lehet, az új meg nem fér el tőle, beleülni viszont már lassan kész érveszély, akkora lábzsibbadást lehet tőle kapni, hogy pontosan két hangyahadsereggel ér föl.
Így aztán most keringtem egy sort a feljegyzéseim és a polcaim között és kiválasztottam pár szempontot, amelyek segítenek a 2008-as év helyretételében.
Első a listában és az élményben Spiró György Fogság című regénye. Már tavaly egyszer beleszagoltam, de igazából tavaly augusztusban kezdtem újra és akkor aztán végig-végig-végig.. nehezen tudtam letenni és jó volt olvasni. Apró részletekre ugyan még nem emlékszem teljesen, csak a történetre és az abból elsődlegesen leszűrhető tanulságokra, de biztosan tudom, hogy lesz ebből még második olvasás is. Sokszor megálltam és latolgattam a lapok közül kijövő vélekedést, átformáltam, rágcsáltam, aztán haladt tovább a történet és világosodott a helyzet. Szórakoztott és a cím abban az augusztusban különös jelentéssel bírt számomra, ennek a különösségnek pedig most látom értelmét.
Ebben a listában volt még Csernusdoki könyve, Peixoto Egyetlen pillantás nélkül-je, Margaret Atwood Penelopeiaja, Rushdie Shalimár bohóca, Berniczky: Méhe nélkül a bába. Rangsor nélkül.
Metakonyhafilozófia rovatban szintén van jelentős irodalom. Első helyen Ortega y Gasset: A tömegek lázadása című esszéje van. Akkora rádöbbenést már rég okozott könyv/író, mint amelyet ettől az eszmefuttatástól kaptam. Biztosan van már rá cáfolat meg át- és visszamagyarázás és lilaság vele kapcsolatban, meg persze továbbfejlesztés, de a mai világot még mindig nagyon jól írja le. Véleményem szerint ha egy-két kifejezését kicseréljük a ma divatos tömeg-szavakra, mint például fogyasztói társadalom, tömegkommunikáció, választópolgár és * na itt megakadtam, árulja el valaki gyorsan, mi az a szakszó, amit úgy tudnék körülírni, hogy fogyasztástudatos boltzombi, az a modernnek mondott ember, aki a ‘fogyassz, szenvedj’ életelv szerint él, ill. rá lehet még mondani, hogy akkor is vesz valamit, ha semmi szükség nincs rá* szóval a mai szakkifejezésekkel behelyettesítve abszolút pontos lenne az esszé és bizonyára bestseller ismét. A kategóriámban élmény volt még Thoreau Walden-ja, illetve egynémely ókori szerző apróbb darabjai. A most reklámozott guruk (Osho és tsai) könyvei viszont leszálltak az emléksüllyesztőbe.
Virtuális világ témában nincs abszolút helyezés, csak első három van. Jake Smiles 1 link című könyvét évek óta vadászom beszerzésre, ugyanis nem volt elég egyszer olvasni a könyvtárból, kell itthonra a polcra. Remek, remek, remek, ahogyan a virtuális élet paráit bemutatja, a nick-link-login hármas alapra felépített cyber-élet mézéről és véréről beszél. Douglas Coupland JPod-ja egyrészt angolul volt, teljesen pontosan nem is értettem, csak annyit, amennyit a mai IT-szlengből ismerek, de simán hozza azt a világot, amit ma kockának hívunk. Ráadásul piszkálta a kíváncsiságomat annyira, hogy rákeressek alaposabban és megtaláljam a belőle készült sorozatot, ami szintén egy kihívás lesz nyelvtanulásügyileg. A harmadik pedig Asimov: I Robot.
Ez át is visz a következő kategóriába, english language, mert 2008-ban kaptam rá az angolul olvasásra, kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb sikerekkel. Az I Robot volt az első a Bookworm sorozatból (nyelvtanulói szintekre egyszerűsített történetek), amely sorozat 4-es szintje annyira meghozta a bátorságot, hogy rögtön bele is fogtam egészestés angol eredetikbe. a.m.homes This book will save your life – és tényleg megmenti az életét és egy kedvesen elgondolkodtató sztori nagyon jó csattanóval a végén – ez adta a visszavonhatatlan lendületet. Lewycka először magyarul volt meg (Rövid traktortörténet ukránul), aztán angolul és a mivel a legvadabb történet kategóriámban is simán pálmás helye van, ezért további Lewycka-művet rágtam át, Strawberry Fields. Jó szórakozás volt mindegyik. Továbbá Lomb Kató Így tanulok nyelveket című örökbecsű kötete, magyarul, legalább hússzor olvastam és még mindig tud új tippet adni. Hm.
Legjobb beszerzés tényleg csak címszavakban: Merényi Dániel Napirajz 2, Fűszeres Eszter szakácskönyve, Márai 1945-ös naplója, Csehov: A varga és az ördög. Mindegyiket olyan jó kézbe venni, szépek, gyűjtemények és mindig csak egy kicsit lehet belőlük venni, mint egy bonbonból. Illetve a napirajzok esetében mint egy kolbászos bonbonból.
Útikönyv-legek: Michael Palin New Europe a meglátásai és az élményei miatt. Kosztolányi Dezső Európai képes útikönyv az utazás ízének bemutatása miatt, szinte menésre ingerel, ehh, elég csak emlegetni. Wellner István Velencétől Rómáig – a stílusa verhetetlenül nyolcvanas évekbeli, a tájékoztatása verhetetlenül kolosszális :) És végül a Rough Guides sorozatból a Tuscany – Umbria, mert nagyon furcsa módon került hozzám és a leghasznosabb volt, amikor ránk szakadt Itália látható szépsége.

book_gpoke

Találós kérdés

január 7th, 2009 § 7 hozzászólás

talaloskerdes
talaloskerdes2
Ezzel a két képpel kapcsolatban szinte minden részletre lehetne egy-egy találós kérdést feltenni – a korosztályomnak mindenképpen. Talán pont nekünk izgalmas. Visszahalászni a huszonéve nem hallot kifejezéseket az emlékezetből és lecserélni a hájtek szemüveget egy régebbire. A mai retró-érzésről jutott ez eszembe, hogy a mai sovány és élettelen változata annak az 1970-es évekbeli életnek. De hogy így van-e ez minden divattal, ami ennyire erősen a múltból merít – nem tudom, csak most ez a momentum nagyon feltűnt.

Mindenre van hal

január 6th, 2009 § Vélemény?

lynch_hogyanfogjunknagyhalat

Előszó

Az ötlet olyan, mint a hal.
Ha megelégszel a kis halakkal, elég a sekélyesben horgásznod, de ha nagy halat akarsz fogni, mélyebbre kell menned.
Lent a mélyben a halak nagyobbak és tisztábbak. Hatalmasok és elvontak. És gyönyörű szépek.
Én azokat a halakat akarom kifogni, amelyeket a film nyelvére le tudok fordítani. De nagyon sokfajta hal él odalent. Van hal, amelyik az üzleti élethez jó, van, amelyik a sporthoz. Mindenre van hal.

/David Lynch – Hogyan fogjunk nagy halat? Meditáció, tudat és kreativitás/

Elkezdődött az Új Pulóverek Hete

január 5th, 2009 § Vélemény?

Az első hivatalos munkanap az évben, ilyenkor kezdődik mindenhol az Új Pulóverek Hete. Mindenki a karácsonykor kapottban kezdi a napot, szerencsésebbek kihúzzák péntekig, hogy nem kell régit elővenni. A nőkön biztosan ilyen ruha van, a férfiakon kilencvenöt százalékban. Ehhez a héthez tartozik még az Elrontott Dátumok misztériuma, válogatott rigmusok hangoztatása mellett űzzük el az évkezdési démont, vagy esetleg hibajavítózunk.

Teljesített feladatok a tudó listámról: bérlet, könyvtári cirkulálás, álláspályázat #1, postcrossing, mosogatás és kapcsolt részei, ruhaszanálás, albérlet fixálás.

Nemsikerült rész: nemveszekkönyvet elhatározás betartása. Na jó, angolul volt és second hand.

Extrapozitív részletek: egy David Lynch könyv és a benne olvasott mondatok a halról.

meggyőződésem, hogy

január 4th, 2009 § 3 hozzászólás

Late-Night Bacon Blogging

MINDEN jobb szalonnával.

Szar a hideg szél nélkül

január 4th, 2009 § 1 hozzászólás

Kimerészkedtem késő délután a lakás falai közül az utcára. Kellett valami friss ennivalót összevadászni, fogy is a hazai és unalmas is már, másrészt meg tejkenyér csak frissen jó. Három perc múlva vad kotorászásba kezdtem a zsebeimben, sehol a dög kesztyű, oooppsz, csak érjek el a plázába, ott már meleg lesz. A farkasok is ordítottak, valami légmozgás is volt, nem győztem visszafogni magam, elhessegetni a fejemben tomboló nagyapai közhelyet.

Aztán láttam a szomszédpláza sportboltjában egy fájintos kötött kesztyűt, belül bélelt és kék is volt és világosbarna is. Viszem a barnát a pénztárhoz, de nincsen rajta vonalkód, tíz percnél többet is kellett ott toporogni, közben három ténfergő eladónak is szólt a pénztáros, hogy hozzon már egy címkét, no mire kezdett felmenni a pumpám. Senki nem mozdul, a pénztároscsaj zárni akar, aki meg ott szerencsétlenkedik, mint eladó, az annyira béna, hogy véletlenül sem azt a típust hozza el a leértékelt kupacből, mint ami nálunk volt, csak a jóval drágábbakat. No a végén előkerült az üzletvezetőcsaj is, aki ugatott már mindenkivel, hogy be kell zárni, sietni, sietni, vevőnek persze ugyanezt, csak pluszban széles mosolyt erőltetett. Gondoltam én az erősen, hogy nem akarnak már nekem eladni semmit, de azért csak kíváncsi voltam a végére. Közli velem az egyik fiúeladó, hogy másszak már vissza holnap, akkor jön A kolléganő, aki tudja az árát. Mondtam, hogy nekem meg ma fázik a kezem és hát akkor kösz.

Ez a fajta üzletelés a Hervisben nem először fordul elő – gondolom csak velem, de hát akkor nekem már nem kell odamenni többet, egyszerű. Nem is fogok. Gondoltam, veszek a teszkóban akkor kesztyűt.

Vettem is. 275 Ft-ért. El se akartam hinni az árat, de ott is a leértékeltketrecben volt és akkora polár anyagból szabták, hogy szinte két tenyerem is belefér egyszerre. Meg vettem frissen sütött sajtoszsemlét, ami szintén akciós esti áron volt. És találtam egy pénzérmét a földön heverve.

Hazafelé megint a szlogent mondogattam, viháncolós arccal, pedig kezdett már nagyon csípni a hideg. Vacsorára májkrémes zsemlét tolok paprikával, belebonyolódok egy nagy lélegzetű southpark-letöltésbe és várom a hétfőt. Új életem első napját.

-3 °C
Aktuális: Felhős
Szél: D, sebesség: 8 km/óra
Páratartalom: 80%
V
Előfordulhat havazás
-3 °C | -6 °C
H
Előfordulhat havazás
-1 °C | -8 °C
K
Előfordulhat havazás
-4 °C | -11 °C
Sze
Derűs
-6 °C | -11 °C

Szórakoztató esti séta

január 3rd, 2009 § 5 hozzászólás

amelyben megmutatkozott, hogy vannak emberek, akik még fel akarnak adni valamit, olvasni nem muszáj, de csavarozni tudni kell a munkahelyhez és egy igazi nájlongyári reflex kap egy táblát, egy nagyot. Bár tudtam volna!

Elébb így emlegettem ezt a sétát:

Namegmégegy, ezt nem tudom, hogy a film hatása-e vagy valami furmányos véletlen, de útban jövet és menet fura dolgokat láttam, mobilfényképeztem is rendesen. Coming soon.

Előkerítettem végre a gépből a kis vakarcs képeket, kettő nem sikerült, mert túl sötét volt és gyenge ehhez a mobil. A Péterfy kórház Addiktológiával foglalkozó részlege előtt készültek, gondolom a szilveszteri nagyüzem hordaléka volt a járdán, alig pár lépésre a köznyelvi detox mellett. Voltak ott számosan csikkek, dugók és petárda papírok. És megláttam egy mentős gumikesztyűt félredobva és tőle másfél lépésre egy festést a kövön: nemlenne jobb megbocsátani. Mintha egy horrorfilmből cseppent volna ki.

Node. A többi simán vicces volt. Nem kellett mást tenni, mint elsétálni a csikorgó hidegben a Keletitől az Astoriáig és onnan túl a Puskin moziig. Az első kép ezen az útvonalon van, bár még a múlt hónapban készült egy Dohány utcai elhajlás napján, egy másikat pedig a poén élesítése kedvéért kicsit megpiszkáltam. Egyébként mind kint van a világban, csak egy kattintásra.

kep023_k

kep026_k kep027_m2 kep029_kkep030_k

Fél mázsa félbenhagyott könyv – ez így nem maradhat

január 3rd, 2009 § Vélemény?

delibes_apatkanyok Miguel Delibes A patkányok című kisregényében megint van egy Nini főszereplő, megint gyerek és megint egy szép történet. A kedvenc részletem itt van, a kép alatt pedig a kiadótól egy részlet. bartis_akeklopara Bartis Attila A kéklő pára című novelláskötetét december elején kölcsönöztem – végre sikerült – és az első három novella után azt gondoltam magamban, hej, ha a Jesszuska elhozná nekem karácsonyra a Nyugalom című regényét is, az bizony jó lenne. Elhozta. A kép alatt pedig a kedvenc novellám olvasható. Angolul vannak félben a következők: pradhan_hindibindiclub1 boyd_armadillo Itthon van még egy Esterházy, nem vastag, esélye van még a héten a befejezésnek. esterhazy_aszivsegedigei Talán a Semmi művészetre készülök. A többi felnyitott könyv a polcról: foer_avilagfociszemmel

A focis könyv igencsak érdekes, elolvasás után sok gondolatot hozott. Az egyik legfigyelemre méltóbb gondolat a könyvből: “Azokat az ipari munkásokat hozták fel példának, akiket a leépítések során elbocsátottak, hogy munkájukat a harmadik világ dolgozóival végeztessék el. Hagyományos munkájuktól megfosztva és patriarkális piedesztáljukról letaszítva, ezek az emberek szorongató szükségét érezték annak, hogy férfiasságukat újra igazolhassák. A futballt övező erőszak ritka alkalmat kínált arra, hogy ténylegesn kezükbe vegyék az irányítást. Ezek a szurkolók azért kaptak rá a rasszizmus és a szélsőséges nacionalizmus ízére, mert ezek az ideológiák saját életük metaforáiként szolgáltak. Nemzetüket és fajtájukat ugyanúgy cserbenhagyta a világ, mint őket magukat.” law_filozofia

Ez utóbbi nagyon tetszik nekem, könyvszarkának, mert nagyon színes és nagyon képes és csillog-villog. Jó tömören vannak benne az információk, talán tankönyvnek is elmenne, ha nem lenne annyira nehéz.

*

Egyébként szép kis következtetéseket lehet levonni a nálam uralkodó rendről, ha most update-ként kell ideírnom, hogy találtam még félbenhagyott könyve(ke)t mindenféle kupacok alján. carpentier_adolgokkezdete Alejo Carpentier összes elbeszélését tartalmazza a kötet, a címadó darabnál van éppen bent a jelző. Kerestem a neten leírást, de a fülszövegen kívül nem volt semmi. A regényei híresebbek. Ez a kis kék kötet meg 10 darab cuccot tartalmaz, és ha elárulom, hogy a fürdőszobában lappangott a polcon… akkor talán címkézhető, hogy nagy odafigyelést nem igénylő kádban hencsergésre pont jó, vannak benne kellemes mondatok, olyan latinamerikás hömpölygések, kellően elvetemült események, vallási világ és poros hétköznapok, első nekifutásra csak annyi, hogy érdemes kölcsönözni könyvtárból, a sajátomba viszont nem kerülne be. Ha lesz belőle kedvenc rész, lesz idézet is.

*

loe_doppler1Erlend Loe Dopplere egy egészen jó dumájú középharmincas csávó, akinek a kalandjait ma (09.01.05.) egy közepes délelőtt olvastam el. Minden mondat rohant az előző után, könnyű volt, bár amiről Doppler dumált, az nem volt könnyű. Mármint neki. Ő ugyanis – elég hamar megbeszélte magával – rájött, hogy utálja a körülötte élő okoskodó és nyüzsgő embereket, ezért egy biciklisbaleset utáni fejsérüsre fogta, hogy bekattant és elmegy az erdőbe élni. Egyébként egy csöppet sem tűnik kattantnak. Erdőfilozófiának lehet nevezni, Thoreau a gyökér, nagyon mai stílusban. Néhol még viccesnek is hat, van egypár bekezdésnek végső csattanója. A végső következtetés tetszett, most nagyon is van hangulatom a világmászkáláshoz, tehát passzol, bár tudom már, hogy nem ez a végső jó megoldás. A biciklizésről hallatlanul pozitívan nyilatkozik, be is jelöltem a részletet, de végül elfelejtettem időben kiírni. Most már a következő olvasó jár jól, elé fog ugrani a tuti.

Jól elmentem a moziba félpénzzel

január 2nd, 2009 § Vélemény?

Vicky Cristina Barcelona
Na jó, nem is fél pénzzel, ezt csak a dalocska kedvéért találtam ki. A filmben volt egy jó dallam (több is, illetve mind az volt, csak most tényleg a bevezető dallam az érdekes), amely megadta az egész sztori kellően lüke indítását és azután már nem lehetett leállni. Woody Allen-es poénokra épül az egész, a narrátor úgy látszik egyre nagyobb divat lesz, ebben a filmben a történetmesélés fele az ő hangján nyugodott. Meg a zenén a másik fele :)) Egy spanyol borostásarcú szívgyötrőre három jó nő jut – el lehet képzelni ezt a vígjátékot. És persze a szokásos mindenki mindenkivel. Nem egy bálintnapi szívecskés szerelmesfilm.
Nno, mire véget ér ez a nagy évvégi zsír-szesz-parti a kötelező semmittevéssel, jócskán felpörög a hangulat, most megyek, letöltök. Filmzenét, naná. a narancsos zenedobozba tettem
Namegmégegy, ezt nem tudom, hogy a film hatása-e vagy valami furmányos véletlen, de útban jövet és menet fura dolgokat láttam, mobilfényképeztem is rendesen. Coming soon.

After party & Newyear revolution

január 1st, 2009 § Vélemény?

xmas_afterparty

*

newyear_revolution

2009/egy – A köztársasági elnököm beszéde

január 1st, 2009 § Vélemény?

newyearA köztársasági elnököm újévi beszéde a fürdőszobai tükörben

Kedves testországom polgárai, hatalmas húsaim, zsigereim és lüktető életem szervei! Az új esztendő eljövetelével köszöntelek benneteket, egyenlő polgárai testköztársaságomnak, demokratikus barátaim ebben a zűrzavarosan izgalmas életben! Köszöntőt kell mondjak és köszönést nektek, mert ahogy eltelt az óév és beköszönt a következő, megbizonyosodott, hogy itt belül atz összefogás erős és szilárd és minden együtt megy. Volt ugyan egy nagyobb zavargás a múlt évben, amikor egy ujjpercnyi kisebbség hallatta a hangját, de a többi látható és láthatatlan polgár végül összefogással felülkerekedett a lázongáson és ismét erőben és együtt haladunk tovább. Most már nem kell sietni, nincs többé rohanás, elnöki hatalmamnál fogva kihirdetem, nincs több polgár-pusztítás, sem károsítás. Szóban sem, ezért igyekszem.

Kedves polgáraim, közhúsaim társasága, az új esztendőre csak annyit kívánok, hogy egészség legyen, a többit majd megvesszük.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for január, 2009 at szalonnacukor.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 28 other followers